Az elismert székelyudvarhelyi, korondi gyökerekkel rendelkező festőművész, Molnos Zoltán a szürrealizmus lényege szerint a képzelet univerzumában álmodja újra önmagát, a festőt és az egész teremtett világot. Varázserejű vásznain a szorongás, a humor, a bánat, a derű, a rút, a szépség, a meghökkentő asszociációk, a groteszk korrajz és a különös fényekben megkomponált portrék jelzik a kép igazát: hogy művészi alkotások nélkül élni nem érdemes. Különösen, ha az időbeli, mint a költészet, a szó művészete. Hiába halljuk, hogy a hangok is elmúlnak, mint az élet. A vers nem. Az csak a könyvben halott. Papírsírjából feltámad, ha mondják: hát a vers az, amit személyesen megél a költő, s benne a kudarc és a diadal együtt jelképezi azt az emberi küzdelmet, amely édes anyanyelven „nyújtja az istenit: a mulandóság formájában az örökkévalóságot” – mondja Kosztolányi.
E saját maga illusztrálta verskötetben, kedves Olvasó, a költő Molnos Zoltán fújja el a fel-feltámadásra váró, megélt lelki dalait: „belehalok a születésbe/ hogy feltámadjak a temetésre/ előbb tudjam a mondatot/ elmém reszelje át a szótagot/ hogy makacs jég nyíljon/olvadjon a hóvirág/ mert fehérben tisztább a világ” – írja Hó Jézus című versében. Jelezve, hogy a szürrealizmustól nem idegen merész kép- és képzettársításaival a tárgyias-intellektuális stílus sem.
Most pedig József Attila szavaival – „csak az olvassa versemet,/ ki ismer engem és szeret, „/ mert álmaiban megjelent/ emberi formában a csend” – zárjuk nagyrabecsüléssel könyvajánlásunkat.

Ambrus Lajos

1. candipharm:
   2022. december 13. 15:23

   Ceam