Piacra menet, alig pár lépés után, átszaladt előttem egy macska. Na, de nem akármilyen, hanem egy koromfekete, jól megtermett beste. Phű! Phű! – és két lépést hátra! Hogy nem tudtam én öt percecskével később kilépni a kapun? Akkor nem pont most slisszolna át előttem ez a dög! Nem, most már semmiképp nem mehetek tovább. Megvennék valami szemetet paradicsom helyett, vagy – uram bocsá’! – elgázolna egy kocsi azon a forgalmas átjárón, pont a piac bejáratánál. Jobb, ha most szépen visszaslattyogok. Majd az mondom otthon, hogy beállt ismét a görcs a jobb vesémbe, vagy leszakadt a melltartóm pántja… valamit majd kifundálok. Végső soron nem mondhatom azt, hogy ma nem készítek uborkasalátát az ebédhez, mert átfutott egy macska az úton. Pfúj, a beste! Hogy ő pont akkor lett kíváncsi a túloldalra, amikor én a közelébe értem. Hát ez nem lehet a véletlen műve. Már az ókori egyiptomiak is tisztelték és félték a macskákat. Büszke istennőkként szobrozták meg őket, hogy őrizzék díszes palotáikat és templomaikat. Mi több, még a sírkamrába is magukkal vitték, hogy egyengessék túlvilági útjaikat.
Summa summarum: lőttek a mai bevásárlásnak. De mi van, ha ezzel még nem zárult le a macsek-ügy? Hátha ez a korai és módfelett fura sétafikálás komolyabb bajt jelez: légikatasztrófát, terrortámadást, jégesőt… Phű! Phű! Távozz, sátán!

1. Gergely Tamás:
   2020. május 29. 05:22

   Korona-vírust…

2. B.Tomos Hajnal:
   2020. május 29. 10:43

   Akkoriban, amikor ezt írtam, az eféle „apróságokra” még senki sem gondolt.Csak most látjuk, hogy biza túlnőhetik az összes többi katasztrófát.