Szánút

Lehet, orosz könyvekből maradt rám a szép szánutak iránti nosztalgia. Lehet, mondom, mert Tolsztoj és Jeszenyin olvasása közben láttam meg leginkább, mi a szép a téli világban. Pedig magam is jártam erdőlni apámmal gyönyörű szánutakon: jól ismerem a porka havak, a nagy havak, az olvadó havak tulajdonságát. Még mesélni is tudnék talán – hosszadalmasan – arról, hogy milyen a legjobb szánút. De nem teszem. Ehelyett inkább a régi orosz és szovjetorosz regények olvasására buzdítom ilyenkor legjobb barátaimat. Ilyenkor: nagy hóhullások idején, igazi tél idején. Mert az van: valódi tél. Hanem a valódi tél nem csak regények olvasására jó. Erre a legjobb bizonyíték a szánút. Mert erről van szó: lehet nagy hó, lehet nagy tél, az ember utat vág magának. Ha nem mást, hát – szánutat. Mert menni kell, utazni kell, valamit valahová vinni kell, az élet törvényei szerint. A szánút – mifelénk – nem más, mint alkalmi megoldás. A téli körülményekhez igazodás. Egyszóval: alkalmazkodás. Egyike az olyan alkalmazkodásoknak, melyekben örömét is leli az ember.

Forrás: Új Élet, 1978/4. szám