Nyolcvankét éve, 1938. május 10-én született Andonis Papadopoulos festőművész. Nyolc évesen menekült el édesanyjával és testvéreivel a polgárháborús Görögországból. A bukaresti Művészeti Líceumban, majd a kolozsvári Képzőművészeti Akadémián diplomázott Abodi Nagy Béla tanítványaként. Számos értékes alkotását romániai, magyarországi, görögországi és más külföldi gyűjtemények, múzeumok őrzik. Jelenleg családjával Budapesten él – olvasni róla születésnapja alkalmából a facebookon Nagy Anna festőművész oldalán.
Ismeretségünk közvetett: képeit a festészet iránti szeretet, kíváncsiság hozta elém a facebookon. A művészet önmagában is nagyon izgalmas, szép, érdekes része az életnek, de ha egy egész család ugyanabban a műfajban „illetékes”, akkor ott valami többről, nagyobbról van szó mindig. Kivételes állapotot jelent beleszületni egy festőcsaládba, minden szálon bekerülni egy dinasztiába. Abodi Nagy Béla festőművész, egyetemi tanár, kinek felesége Teutsch Éva Klára is festőművész volt, majd lányuk Nagy Anna ugyanerre a pályára lépett. Férjét is a festészetnek köszönheti Andonis Papadopoulos személyében, akit az élet Görögországból sodort melléje.

Kedves művész úr, Andonis Papadopoulos!

Nászta Katalin vagyok, Erdélyből áttelepült színésznő, aki már nyugdíjasként azzal foglalkozik, amit igazán szeret: beszélgetéseket kezdeményez alkotó emberekkel az alkotásról, ami az ember egyik legszebb feladata – vélem.
Felesége, Anna már régóta népszerűsíti az ön festményeit is a sajátjai mellett, az interneten. Kérem, meséljen – a Káfé-főnix irodalmi és fotóművészeti lap munkatársainak, olvasóinak – az életéről, pályájáról. Volt szerencsém egy tanítványának a képeivel is megismerkedni: Katona György emlegette nagy tisztelettel és hálával Önt. Mivel nem ismerhetem, és most nem is találkozhatnánk, Annát kértem meg, legyen segítségemre az interjú lebonyolításában.

*
(Fenti levelemre igenlő válasz érkezett, melynek eredményeként született meg az interjú.)

– Banális kérdés, mégis meghatározó minden művész életében. Hogyan kezdődött a rajz iránti érdeklődése?
– A rajzolás iránti érdeklődésem Görögországban kezdődött, de abban a határmenti északi faluban (Vriszika, Didimotiko tartomány), ahol születtem, a polgárháború miatt az iskola bezárt. Édesapám (Nikos) meghalt a polgárháborúban, édesanyám pedig elmenekült négy gyermekével. Arra, hogy szeretek rajzolni, Csehországban figyelt fel egy görög tanár.

– Milyen nehézségeket jelentett gyermekként a menekülés, mi ragadt meg, milyen személyes történet az emlékezetében, ami később hatással volt/lehetett a festészetére is?
– A menekülés viszontagságai, a félelem felejthetetlen élmények. Kezdetben együtt voltak a családok, majd a kisgyermekes anyákat, így az én édesanyámat (Aglaija) a húgommal más táborban helyezték el. Mindaz, amit átéltem, hatással van a festészetemre, a menekülés témáját többször megfestettem.

– Az országváltásokról is meséljen. Életének mely szakaszában került egyik-másik országba és miért?
– Lerongyolódva és kiéhezve érkeztünk meg Bulgáriába. A kisgyermekes anyák szekéren ülve, mi, a 8- 10 éves gyermekek többnyire gyalog tettük meg az utat. Bulgáriában háború utáni szegénység fogadott. Csak lassan tudták pótolni cipőinket, ruháinkat, fontos tárgyainkat. Mivel a faluban apámnak háza, kávéháza, boltja, földjei voltak, kezdetben nehezen viseltük el a nincstelenséget. Bulgáriában 1948-50 között éltem fiútestvéreimmel, gyermektáborban. Valamennyire megtanultam bulgárul. 1950-51 között a Vöröskereszt kezdeményezte a családok egyesítését, így én Csehszlovákiába kerültem, mert édesanyám ott volt. 1951- 54 között Csehszlovákia Németországgal határos részén, Uncsin faluban éltünk egy kastély-kaszárnyában, amit gyermekotthonná alakítottak át és a közeli Bohoszudov községbe jártunk iskolába, ahol félidőben görögül, félidőben cseh nyelven tanultunk. A szállásunk tiszta és rendezett, a kantin jó volt, a környék hegyes, erdős, gyönyörű vidék. A falusiak szerették a görög gyerekeket, többször meghívtak ebédre. Voltak görög és cseh tanáraink. A nyelvet jól megtanultam. Itt végeztem el a 7 osztályt. A matematika tanárom, Jánnisz Kárávolász, aki maga is festett, felfigyelt a rajzaimra. Elvitt Teplicére egy szobrászhoz, aki azt tanácsolta, hogy menjek művészeti iskolába. Itt, Uncsinban csak amiatt szomorkodtam, hogy édesanyámat újra elvitték valahová.
Végre, újra a Vöröskereszt kezdeményezésére megkeresték a gyermekek szüleit. Kiderült, hogy édesanyám Romániában, Brăilán van a húgommal. 1954- ben kerültünk mindannyian (bátyámmal és öcsémmel) Brăilára, ahol édesanyám egy kétszoba-konyhás lakásban élt. A nyarat a román nyelv tanulásával töltöttem.
1954-55 között görög iskolába jártam Brăilán, majd 1955 őszén felvételiztem a bukaresti Képzőművészeti líceumba. Felvettek. A bátyám, aki mérnöknek készült és szintén Bukarestben tanult, sokat segített, tehát együtt győztük le a nehézségeket. Tudomásul vettem, hogy minden országban új nyelvet kell tanulnom és alkalmazkodnom kell.

– Hol érezte jobban magát, és mitől?
– Nyilván Csehszlovákiában jobb körülmények közt éltünk, mint Bulgáriában, tehát arra szívesebben emlékezem vissza. Bukarestben az első két évben nagyon küzdöttem az új nyelvvel, de végül sikerült elsajátítanom. Szaktantárgyakból jó, elméleti tárgyakból közepes voltam, de ezen javítottam az utolsó években. Jó szaktanáraink voltak és gyakran jártunk múzeumokba és kiállításokra.

– Kolozsváron a festészetet Abodi Nagy Béla tanítványaként tanulta – jól tudom? De kik hatottak még Önre?
– 1959-ben felvételiztem a bukaresti Grigorescu Képzőművészeti Egyetemre, ahová fel is vettek, de a görög diákokat átirányították Kolozsvárra, az Andreescura. Itt az első két évben Anton Lazăr, harmad-, negyedéven Mohi Sándor, ötöd-hatodéven Abodi Nagy Béla tanított, akinél a diplomamunkámat is elkészítettem. Mohi Sándor szigorú tanár volt és konstruktivista felfogásban tanított. Abodi Nagy Béla külön-külön fejlesztette mindannyiunk egyéniségét. Széleskörű beszélgetéseket folytattunk a művészetről, fontosnak tartotta a fantáziánk és komponálási készségünk fejlesztését.

– Később ön tanított is. Mit tud átadni a festő a kezdőnek? Látásmódot? Technikát? Mivel találkozik a nebuló legelőször egy festőműhelyben, ami megragadhatja? (Ha együgyűnek érzi bármelyik kérdést, ki lehet hagyni!)
– Miután végeztem, egy ideig a Képzőművészeti Alapnál kaptam megrendeléseket, majd a Nemzeti Színház díszletfestő műhelyében dolgoztam, végül a művészeti középiskolában tanítottam 1988-ig, amikor Görögországba repatriáltam. A kolozsvári Művészeti Líceumban festészetet, kompozíciót, rajzstúdiumot, krokit, különböző művészeti technikákat tanítottam. Nagy osztályaim voltak és igyekeztem jól felkészíteni a felsőoktatásba felvételizőket. Nyaranta praktizálni vittük az osztályokat, egy ilyen alkalommal freskót is festettünk.

– Vannak-e kedvesebb képei, olyanok, amiket nem adott el, mert annyira szerette őket? S ha igen, mitől tud megszeretni egy képet? Létezik olyasmi, amit szeretett volna le- vagy megfesteni, de nem sikerült?
– A képeim témái elég változatosak, de az általános vélemény szerint a festészetemet jellegzetes görög hangulat hatja át, annak dacára, hogy gyermekként jöttem el Görögországból. Persze sok görög irodalmat, történelmet olvastam és tanulmányoztam az ókori és új görög művészetet. 1982-től többször ellátogattunk Görögországba, nem csak Athénba, hanem vidékre és a szigetekre is, majd 1988-ban kitelepedtünk családommal. A témáim változatosak, de rokonságban állnak egymással. Mivel sokat festettem, most már csak bővíthetem a témakört. Nem tudnám megmondani, melyek a számomra legkedvesebb képeim. Sok képemtől megváltam. Bukarestben és Kolozsváron nagyméretű kompozícióimat vásárolták meg. A kolozsvári Művészeti Múzeumban 14 festményemet őrzik. Athénban, Olaszországban, Németországban, Kanadában, Magyarországon vannak képeim magángyűjteményekben. Mindenesetre itthon, a budapesti lakásunk falain és a raktárunkban őrzök olyan képeket, amelyekhez ragaszkodom.

– Nagyon sok kiállításon vett részt Romániában, még kitelepedésük előtt. Mit jelentett akkor ez, és mit a későbbiek? Olvastam igen szép, méltató értékelést korai képeiről, amelyek még Romániában születtek. Mit gondol egy festő arról, amit mások gondolnak a képeiről?
– A képeimről sokan és sokat írtak, Kolozsváron, Bukarestben, Athénban, mivel sok országos, megyei, külföldi kiállításon vettem részt és sok egyéni kiállításom is volt. A képeimről írott elemzéseket és kritikákat mindig elolvasom, mert így mások szemével láthatom a festményeimet. A kritikusok véleményét tisztelem, de továbbra is a saját utamat járom.

– Létezik-e együttműködés, közös gondolkodás a feleségével – bár külön műtermekben dolgoztak –, milyen jelentősége volt egymás képeiről alkotott véleményüknek? Másként festene az ember egyedül?
– A feleségemmel, Nagy Annával mindig külön műteremben dolgoztunk, Kolozsvárt, Athénban és most, Budapesten is. Munka közben, régi megegyezésünk szerint, nem zavarjuk egymást. A befejezett, vagy néha a kis híján befejezett munkáinkat mutatjuk meg egymásnak és ekkor tesszük meg az észrevételeinket, amiket a másik fél vagy elfogad, vagy nem. De egyikünk sem akar „rátelepedni” a másikra.

– Mi a véleménye a festészetben zajló változásokról, mi határozza meg azt, hogyan alkot valaki?
– A festészet története rendkívül gazdag és inspiráló. Ma már egymás mellett élnek a stílusok és irányzatok. Mi már nem tartoztunk a szocialista realizmus követelményeinek eleget tevő nemzedékhez. Azt hiszem, lezártam egy kört, és kötelezettségek nélkül, szabadon festhetek bármit, anélkül, hogy magamat meghazudtolnám. Én figuratív festő vagyok, de egy szabadon stilizáló, néha az absztrakt felé hajló, néha metafizikus hangsúlyokkal rendelkező világ az enyém, ami a görög kultúra vonásait is magába foglalja.

– Hogyan összegezné eddigi munkásságát? Fontosnak tartja ezt, vagy rábízza az utókorra az értékelést?
– Ha a saját munkásságomat kéne összegeznem, a legfontosabbnak azt tartanám, hogy életem nehéz fordulatai dacára megtaláltam az egyensúlyomat, festészetemben és magánéletemben egyaránt. Remélhetőleg eredményesen munkálkodtam. A többi a kritikusok dolga. Az utókorra bízom a munkásságom értékelését.

---

Az interjú Nagy Anna közreműködésével készült.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ