„Amikor kinyitotta az ajtót, minden tekintet rászegeződött.
– Mit akartok? – kérdezte.
Laurent lovagló ülésben ült egy széken a tűz előtt.
– Tudnom kell, hogy van-e már döntés a holnapi reggellel kapcsolatban, vagy nincs – mondta
Holnap. Körülnézett. A szobában mosószer és káposztaleves szaga terjengett. Madeleine az asztalra könyökölve dohányzott, Denise előtt egy könyv hevert. Éltek. Az ő számukra véget fog érni ez az éjszaka, és eljön majd a hajnal. Lauren ránézett. – Nem várhatunk tovább – mondta csendesen. – Ha megyek, nyolcra ott kell lennem.
Tapintatosan beszélt, mint egy beteggel. – Hát persze. Tudta, hogy válaszolnia kell, de nem tudott mit mondani. – Figyelj, gyere be hozzám, amikor felébredsz! Nyugodtan kopogj be! Gondolkodnom kell. – Rendben. Hat körül benézek – mondta Laurent. – Hogy van? – kérdezte Denise. – Most éppen alszik – mondta. Az ajtó felé indult. – Szólj, ha szükséged van valamire – mondta Madelaine. – Laurent lepihen, de mi itt leszünk egész éjszaka. – Köszönöm. – Belökte az ajtót. Dönteni kell. Helene szeme csukva van, egy hörgés szakad fel belőle, a takaró emelkedik, süllyed. Túlságosan is emelkedik, túl látható.”

Jean Blomart egy jómódú párizsi nyomdatulajdonos egyetlen fia. Selyemtapétás, kristálycsillárok fényétől ragyogó lakásukban is állandóan hallja a földszintről a nyomdagépek zúgását, és látja az ablakból a műhely fakó fényében a szedőgépek fölött görnyedő munkásokat. Jeant gyerekkora óta bűntudat gyötri kivételezett helyzete, kényelmes élete miatt. Egy napon szakít családjával, kitanulja a nyomdászmesterséget, és beáll munkásnak. Egy tragikus balesetet követően, melyben elveszíti egyik legjobb barátját, amiért önmagát okolja, arra a döntésre jut, hogy a továbbiakban megpróbálja kizárni életéből az érzelmeket. Retteg, ha közel kerül valakihez, akaratlanul is befolyásolni fogja annak életét, és a következményekért felelősséget kell vállalnia.
Ekkor találkozik Héléne-nel, aki szinte minden tekintetben a szöges ellentéte. Őt elsősorban az érzelmei irányítják, fenntartások és megfontolások nélkül, szabadon akarja élni életét, szerelemre vágyik. Amikor Franciaország is belesodródik a háborúba, és Párizsba bevonulnak a németek, mindketten válaszút elé kerülnek…

Simone de Beauvoir
Jaffa Kiadó
Mások vére

*
A regényt sokáig a Résistance-ról, a II. világháborús francia ellenállásról szóló műként tartották számon, pedig cselekménye a húszas évek végétől a világháború közepéig tartó időszakot öleli fel, széles történelmi és társadalmi körképet adva Franciaországról és a háború felé tántorgó Európáról.
A felvillanó emlékekből összeálló, a bűntudat, a felelősség kérdése körül forgó regény felvonultatja az egzisztencializmus valamennyi fontos témáját: a sorsot, a lét abszurditását, a szabadságot, a társadalmi és politikai elköteleződést. Ugyanakkor egy csodálatos, egyszerre felemelő és tragikus szerelem krónikájaként is olvasható.

*

A Mások vérét Simone de Beauvoir 1941 októbere és 1943 májusa között, az események közvetlen hatása alatt írta egy kávéházi asztalnál – talán ebből is ered magával ragadó, nyers ereje, lendülete, lenyűgöző érzékletessége. A könyv, amely most a Jaffa Kiadó gondozásában jelenik meg először magyarul, újabb bizonyítéka annak, hogy szerzője egyszerre volt eredeti gondolkodó, egy újszerű filozófia jelentős képviselője és érzékeny, remek tollú regényíró. (Jaffa Kiadó)

Mindketten lázadó fiatalként kerültek a Sorbonne Egyetem filozófia szakára: Sartre-t ez idő alatt fűtötte a mostohaapja iránti gyűlölet, Beauvoir pedig vallásos katolikus neveltetését kívánta végképp levetkőzni magáról: kislányos buzgóságában ugyanis apácának készült, mielőtt végleg pályát módosított.
Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir 1908-ban született Párizsban. Apja jogtanácsos volt, hívő katolikus anyja pedig egy gazdag bankár lánya. Két évvel később egy lánytestvére is született, Hélène. Az első világháborút követően a jómódú család anyagi válságba került. Ez idő tájt küldték el a lányokat egy tekintélyes kolostoriskolába, ahol a korábban még odaadó hívő katolikus Simone elbizonytalanodott hitében – meghasonlását némely, egyházon belüli furcsaság és az általa okozott megütközése is felerősítette. Tizennégy évesen véglegesen szakított Istennel, akinek kinyilvánította nemlétezését, és egész hátralevő életében ateistaként definiálta magát.

Egy zsákutcás kapcsolat

A család destabilizálódott vagyoni helyzete okán Simone kapva kapott a lehetőségen, hogy önellátó legyen, és belevetette magát a tanulmányokba. Nagy lendülettel haladt előre, felvételt nyert a Sorbonne filozófia szakára; ő volt a kilencedik nő az egyetem történetében, aki diplomát szerzett.
A Sorbonne-on ismerkedett meg az évfolyamelső Jean-Paul Sartre-ral, akit a tanulmányi rangsorban közvetlenül de Beauvoir követett. Professzorai elismerően nyilatkoztak az alig húsz éves hölgyről: pályafutásuk alatt ilyen fiatal és ambiciózus nőt még nem vizsgáztattak a karon.
Az egyetemi évek végén Sartre megkérte de Beauvoir kezét, de a nő visszautasította. Végül megállapodást kötöttek: párkapcsolatban fognak élni, de kölcsönösen lehetőséget biztosítanak egymásnak más szerelmi viszonyok megtapasztalására is.
Sartre és Beauvoir hosszabb-rövidebb szünetekkel életük végéig kapcsolatban maradtak, ez idő alatt megszámlálhatatlan afférba keveredtek külön-külön vagy akár együtt – szerelmi három-, négy-, ötszögben – is, és részletekbe menően beszámoltak egymásnak önálló szerelmi kalandjaikról.
Beauvoir tanárként kezdte meg szakmai pályafutását, 1939-ben azonban felfüggesztették munkájából egy tizenhét éves lánytanulójával folytatott viszony vádja miatt. Ez idő tájt kérvényezte Beauvoir egy petícióban több francia értelmiségivel együtt, hogy töröljék el a szexuális viszony beleegyezési korhatárát Franciaországban.
Simone de Beauvoir, aki katolikus neveltetésére hivatkozva heteroszexuálisnak vallotta magát a nyilvánosság előtt, több fiatal lánnyal került kétes szerelmi és szexuális viszonyba, előfordult, hogy „megunt” női szeretőit Sartre-nak passzolta át, aki hírhedt szoknyapecérként nyitott volt minden új lehetőségre. Máskor ifjakat csábított el a filozófusnő, majd az amerikai íróval, Nelson Algrennel létesített hosszabb viszonyt, végül a szíve hazahúzta Sartre-hoz Párizsba, akit ez idő alatt szintén lekötöttek saját szerelmi kalandjai.

Második hullám

Beauvoirnak a feminizmus úgynevezett második hullámában betöltött szerepe többek között a forradalmi műnek számító Második nem című munkájának köszönhető.
A majd’ ezer oldalas tanulmánykötet marxista-evolucionista szűrőn át elemzi történelmi távlatokban a nők társadalmi elnyomásának különböző aspektusait mikro- és makroszinten. Művében tagadta a férfi-női identitásban rejlő lényegi különbséget is, megalapozva ezzel napjaink egyre hangosabb LMBTQ-irányzatának ideológiáját. „A gyermek – ha elvonatkoztatjuk a külvilágtól – egyáltalán nem ébredhet rá nemi különállására.” Tagadta a biológiai adottságokból egyértelműen kikövetkeztethető nemi identitást.
Az írónő több társadalmi zsákutcára is rávilágított művében, mellyel jogos kritikát fogalmazott meg a férfitársadalom egyes köreiben eluralkodó, vállalhatatlan nézetekkel szemben. Történelmi példákat hoz fel az évezredeken átívelő soviniszta attitűd leleplezésére. Arisztotelészt idézi első körben, aki szerint „a női jellem megítélésénél abból kell kiindulnunk, hogy a nő természettől fogva fogyatékos lény”. Majd Aquinói Szent Tamásra hivatkozik, aki szerint a nő csupán egy „sikerületlen férfi”, „esetleges” lény.
Beauvoir saját gondolatmenetének alátámasztásához még magát Istent is sovinisztának akarja beállítani a teremtéstörténet egyik epizódjának felvillantásával – ahogy írja, Isten a nőt a férfi „egy fölös csontjából” teremti meg, így az emberiség tulajdonképpen hímnemű. Az ehhez hasonló feminista Biblia-interpretációkkal azonban könnyen ingoványos területre tévedhet az ember, ráadásul e feltételezések leginkább csak felszínes és hiányos Bibliaismeretről tesznek tanúbizonyságot.
Beauvoir korában még egyáltalán nem volt magától értetődő a nők választójoga vagy egyenrangú szellemi képességeiknek méltányos elismerése – mint arról már volt szó, ő maga a kilencedik női hallgatóként végezte el a Sorbonne-t, következtetésképpen nem sokkal jelentkezése előtt adtak lehetőséget női hallgatók számára, hogy diplomát szerezhessenek az intézmény falain belül.
Beauvoir mindemellett felemelte szavát az értelmetlen társadalmi tabukkal szemben: hangsúlyozta a serdülőkori felvilágosítás fontosságát. Egy 1896-os felmérés szerint a lányok több mint felét váratlanul érte havi ciklusának megindulása. A tudatlanság pedig végzetes lehet: egy saint-oueni lány a Szajnába vetette magát első havi ciklusa észlelésekor, mert azt hitte, egy ismeretlen betegség támadta meg. Ám Beauvoir egészen szélsőséges következtetést vont le mindebből: a nők áldatlan és kiszolgáltatott sorsának okát a házasság intézményében vélte felfedezni.
„A házasság egy obszcén intézmény”, mely rabszolgasorba taszítja a nőket – vallotta az írónő. Erős szkepticizmussal véleményezte a házastársi hűség kérdését is: „Aki elvárja, hogy a házasfelek egy életen át kölcsönösen gyönyörrel halmozzák el egymást, noha elsősorban gyakorlati, társadalmi, erkölcsi érdekek fűzik össze őket, lehetetlent kíván”– írja könyvében. Bizonyítékként Tolsztoj fiatal feleségének naplójára hivatkozik, akinek a házasságról szőtt lányos ábrándjait hamar kijózanítja a rideg valóság.

Beauvoir, akit a modern feminizmus anyjaként tartanak számon, egy gyermeket sem szült. Amikor egy aktuális szerelmi viszony következtében teherbe esett, titokban abortálta kislányát, adottságait elsősorban ugyanis íróként és feministaként akarta kibontakoztatni ahelyett, hogy a gyerekgondozás „igájába” hajtaná a fejét. Az anyaságról vallott nézeteit nem tartotta magában: követőit arra biztatta, hogy vagy teljesen maradjon ki életükből az anyaság élménye, vagy nagyon gondolják meg a gyermekszülés időzítését, hogy olyan életet tudjanak élni, amit elterveztek maguknak.

„Andree merev rémülettel nézett barátnőjére, noha még most sem igazán hitt neki. Lehetetlennek tűnt, hogy egy titokzatos kis rothadás terjedjen el abban a vékony, kecses testben…” – olvashatjuk egy közeli barátnő reakcióját társa nem várt terhességének híre hallatán a Chantal című Beauvoir-novellában. A történetben az írónő kipellengérezi azokat a vaskalapos moralistákat, akik az erkölcs nevében fiatal lányok életét zúzzák szét végérvényesen abortuszellenes meggyőződéseikkel.

---

Összeállította: Kerekes Tamás

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ