Besze Istvánt a szolnoki elmegyógyintézetben ismertem meg. Az értelmiségiekre valló szerénységgel viselte sorsát. Megkínáltam cigarettával, amit ő hosszú távollét után nagyon élvezett. Lassanként összebarátkoztunk. A barátság megmaradt, még azontúl is, hogy „gyógyultan” elbocsátottak a műintézményekből, melynek osztályvezető főorvosa azt mondta a buszon ülve Horváth Istvánról (aki viszont megalomán sikozfrén volt, hogy ő. Mármint a főorvos látta a buszról a gyalog, lassan bandukoló Horváth Pistát, hogy az hallucinált. Távgyógyítása ezek szerint sikertelen volt.) Lakásomon lassan összegyűltek a kórházi kemény maghoz tartozók és magunk által kitalált játékokkal ütöttük el az időt. Mindenki beteg volt, különböző mértékben, de mi összetartoztunk. Valamiféle őskommunista közösségi érzés hatotta át a csoportot, ahová ajánlás révén lényegében bárki bejelentkezhetett. Még nem volt a csoportra vészes, hogy a hajléktalanság jelentkezzen köztünk, de ez nem sok mindenen múlott. Besze Pista, mielőtt lecsapott volna rá a végzetes kór, jól és sikeresen dolgozó volt egy külkereskedelmi pesti cégként, ott kamatoztatta közgazdász diplomáját és kiváló angoltudását. Mellesleg, mivel ő felügyelte a pakisztáni, afganisztáni külkereskedelmet (még a háborúk előtt), jól megtanulta a perzsa nyelvből származó urdu és pastu nyelvjárást és meglehetősen bírta az albán nyelvet. Színes egyénisége több furcsasággal is párosult. Rettegett a busztól, ahová csak lehetett, vonattal járt. Kopaszra is borotváltatta magát, nehogy ellepjék a tetvek, noha ennek semmilyen reális lehetősége nem volt. Szép lassan aztán összeszedte magát. Vett egy düledező lakást Zagyvarékason, azt eladta és vett egy saját lakást Törökszentmiklóson, svájci alapozású frankhitelből, melynek néha a törlesztőrészleteitől többször is a padlóra került. Kétlaki élet várt rá. Sok időt töltött a pesti Mártival, akivel valaha szex- és munkapartnerek voltak, a pesti lét azzal a jó kedvvel párosult, hogy Pista tanítgatta a lányát angolul és segített Mártinak a házi munkában és cipekedésben. Márti ugyanis tüdőrákban szenvedett, amit az operáció után sikeresen kezeltek, és egészségesen várta ki a kritikus hét évig tartó életformát. Pista szíve nagy volt, segített, amiben tudott, elfogadták egymást, csak Márti zsörtölődött amiatt, hogy elmaradt a szex. Ezt Pista a szokásos nyugalmával avval nyugtázta és magyarázta, hogy ugyan polgári válással kilépett a házasságból, de a templomi eskü köti, ezt szomorkásan nyugtáztuk, elfojtottuk nevetőgörcseinket és elfogadtuk ilyennek. Másként nem is lehetett volna. Közben mi is léptünk, a szolnoki műemlékházból elköltöztem Olgával egy, a festői Cserhát lankáin a völgyben meglevő kis faluban, a festői Kisecsetre, ahol én kertészkedni kezdtem, Olga meg elkóborolt gyalog, sajgó ízületi gyulladása miatt. Egy mélyszegénységben élő faluba csöppentünk, ahol nyolcvan ember vegetált. Annyi embernek volt foga, ahánynak munkája, az új polgármester szociális piacot éppíttetett, sok klassz húzása közül az egyik ez volt. Az időseknek az önkormányzattal szemben nappali melegedőt hozott létre, csak sajnos leégett a kisecseti tanya. Még tomboltak a lángok, mire megérkeztek a katasztrófatúristák. Olga és a biztosító egy becsületes mesterember, megemlékezni is jó rá, egy Uhlár nevű szakember munkacsoportjával rendbe hozta a lakást. Az tűz oka láthatatlan maradt és megmagyarázhatatlan, nem talált hibát sem a rendőrség, sem a katasztrófavédelem, sem a tűzoltók. Később hívtunk egy kéményseprőt, aki a kéményből egy focilabdányi összeégett gyantás gömböt varázsolt elénk, talán ez lehetett az oka. Közben engem hajléktalanszállóra utalt a katasztrófavédelem, ami újabb beilleszkedési problémákat vetett fel, de sikerült úrrá lennem a káoszon. Közben Pistával továbbra is tartottuk a kapcsolatot és mondhatni, sűrűn meglátogat engem, noha nagy út ez neki. Ha látogatóba jön, akkor átkelünk a szlovák határon és borovicskát veszünk Tóthgyarmat első boltjában. Mi nem iszunk. Én elkínálgatom a szállón, Pista meg Pesten és Törökszentmiklóson ajándékozza el az itókát. Megérkezése egy rémálom. Hatalmas szatyrokkal érkezik, melyekben főleg ruhanemű van. Nem tudja, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy a helyi (balassagyarmati) Vöröskereszt épületében van egy koporsónál is nagyobb méretű faláda, ahová az adakozók lerakhatják a megunt holmit, és az annyira teli van ruhával, hogy minden héten ki kell önteni a feleslegesen felgyűlt ruhát. Könyveket is hoz, pedig abból jól állunk, ráadásul a balassagyarmati könyvtár ingyenes, de adományként könyvek is jönnek szép számban, aminek különös módon én veszem a legnagyobb hasznát. Így például a szállón találtam meg gyermekkorom kedvenc könyvét. Katajev egy középreál szocialista realista író volt, s a nevéhez fűződik a Távolban egy fehér vitorla c. kötet is, amit nagy gyönyörűség volt újra olvasni. Szóval Pista egy majdnem teljesen felesleges cumót hoz általában ajándékba, de vannak kivételek is. A szálló betsellerlistáján egy Pista által hozott Lakáskultúra c. folyóirat és egy színes IKEA-katalógus áll. Megdönthetetlenül, hisz az álmok szabadok. Már alig várom, hogy jöjjön…