Fülöp Kálmán három verse

VIGYÉTEK

Verssorok
az éjben,
szerteszét
hevernek,
s halk neszét
isszák a
táguló időnek,

vigyétek el
súlyát a fojtó
jelennek,
oda, ahol már a
gyöngy-harmat
beszélget…

Viselt dolgát
panaszolja
egyfolytában
a patak,

medrében
nőnek a fűzek,
míg a pala
ott marad.

Ki ügyel majd
a világra, ha
a meder
feltelik,
s ha a felhők
fátyolából,
soha zápor
nem esik?

Égő lázát
nem méri már
sem parti fűz
sem a mély.

Önmagával
perlekedik
a beomló
partszegély.

Indulok egyedül,
és nem tudom hova.
Önmagát kínálja a tér,
és mosolyog az ostoba.

Megyek esteledésig,
kezét fogva az időnek,
amíg lépteimre
harangvirágok nőnek.

2020. június 1.