Lakott a szomszédban egy öreg festő, mindenki csak Krikszkraksz bácsinak ismerte. Nem vitás, rászolgált erre a ragadványnévre, aki csak a műteremnek kinevezett fészerben nézelődött az udvar végében, megállapíthatta, hogy Krikszkraksz bácsit a krikszkrakszai után tényleg úgy kell hívni, más név egyáltalán nem illik rá. Utólag persze megokosodtunk, és arra is rájöhettünk, hogy a nonfiguratív festészet egyik hazai mestere volt a maga korában, amikor a kordivat (és nyilván más egyebek) ösztökélésére okosképű kollektivistákat festettek, akik elégedetten számolják ki, mennyit kaptak osztalék fejében. Vagy gyári munkásokat, amint az ötéves tervet négy és fél év alatt teljesítik az eszterga fölé hajolva. Krikszkraksz bácsi képein ilyesmik egyáltalán nem voltak láthatók, s ami igen: kisebb-nagyobb különböző színű négyzetek, körök, gúlák, számtalan pont, a kicsiktől az egészen nagyokig, úgyhogy ha nem mondja, még véletlenül se találjuk ki, hogy mi micsoda. Ámde a festő is halandó – még ha méltatói a posztumusz tárlaton halhatatlannak is mondják, ami azért az esetek többségében erős túlzás – elég az hozzá, hogy Krikszkraksz bácsi meghalt, és a hátramaradt rokonság (családja nem volt neki), lelkesen leltározta fel a hagyatékot. – Úgy nézzétek, hogy itt egyetlen éjszaka leforgása alatt minden kép a tegnapi árnak legalább négyszeresére ugrott – jelentette be az unokaöcs, aki banki tisztviselő volt, tehát ha valaki, akkor ő értett a pénzhez. Amikor pedig a helyi lapban megjelent egy ötsoros nekrológ, helyesbített: most már hat-hétszeres értéknövekedéssel számolhatunk. Aztán az egészből mégsem lett semmi, mert a kultúrbizottság egyszerűen kihagyta az őszi biennáléról Krikszkraksz bácsit, hivatalosan nem foglaltak állást, de mindenki tudta, az öreget azért írták le, mert kultúrvonalon elterjedt róla, hogy dekadens, és ez a jelző egyet jelentett a kiátkozással. Minden ismétlődik, még ha kétszer nem is léphetsz ugyanabba a folyóvízbe, ezt nemrég újból megállapíthattam. Megint meghalt egy festő, és azzal állít meg egy műpártoló férfiú: mintha megéreztem volna, hogy az történik, ami, mert két hónappal ezelőtt megvettem, és azt is elárulom neked, nem sokért, három képét. Amennyit lejben fizettem érte, most ugyanannyi, csak épp euróban. Hagyom az illetőt, hadd örvendezzen az így rászakadt gazdagságnak, amiért meg se kellett dolgoznia. Még tiszta szerencse, hogy egy házat csak azért tudok megrajzolni, mert egy téglalapra én is rá tudok tenni egy trapézt, az ajtó-ablak sem gond. De ha festőzseni lennék se ülnék a vászon elé, rám ne játsszon a tőzsde, engem nem az ár, hanem az érték kísér. Mindhalálig és azon túl? Amire mintegy cáfolatként érkezik a válasz, mégpedig a legnagyobbtól: neve, ha van, csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé, s élete, ha van élte még egy… Itt megállok, mert megint dúl a kulturkampf. A négyes szorzón is túl.