Pünkösd van, úgy ragyog a nap,
a tavaszi szél még harap
Vival-
dival.

Kinyitnak már a teraszok,
e társasági melaszok:
nem múlt
a pult,

mennek a józan részegek,
némi jókedvet észlelek,
a szem
üzen:

otthon ittam sok ideig,
de most a nyitást hirdetik,
az ám,
hazám!

Vagy tán csak szülőföldem, én
magam leszek egy költemény,
tipor
a bor,

és szaladnak majd boldogan
egymástól távol és sokan,
közel
Kozel,

és kívánják az ölelést,
vagy egy szívbéli görbe kést,
kín az
ima:

a lényeg, hogy a korona
vége, most jöhet Szodoma,
Isten,
kincsem,

te most már, kérlek, megbocsáss,
de tényleg nem bírom tovább,
elég,
elég,

a betegnek a szenvedély
egyszerre kín és lassú kéj,
hidd el,
hagyj el!