A házban, mintha kolostor lenne
gyakran tette tiszteletét a halál.
Átléptek rendre a tiltott határsávon
beteg öregek s egy nyomorék fráter.
Kora hajnalban kakas kukorékol,
hátha akad még néhány ébredés,
a zilált kertben sátor, öntöttvas kád,
talán ünnep is lesz és keresztelő.
Halott ügy, egyetlen gyenge égő,
homályban állok a klastrom közepén.

Olyan órákban ébredek éjszakánként,
amikor a fényt és az optimizmust
még lassan emészti az érvénytelen tegnap.
Édesanyám naponta meglátogat,
ő, és a rekedt költő, no meg egy másik hiányérzet
mellkasomban fékezi le arany kerékpárját.
Olyan lehetek ilyenkor, mint egy széttépett
állat csontváza, ízekre hullott teste.
Mégis észrevesznek, vagyok, aki vagyok,
rendszeresen rámvisít a mentő,
álomba ringatnak végül az angyalok.