(1944. június 2.)

Takaréklángon szétment egy június
az állomás felé vezető úton –
pedig már legtöbben azt hitték: vége…
Szépasszonyok, lám, lám a vakremény:
se véres szerető, se más hadirokkant —
Légiveszély!… Mi?? – Légiveszély! – semmi…
Légvédelem? — Szerény kis imitáció;
Idomított sólymok ülnek a bércen,
zsákmányra leső, öntelt angyalok –
egyik-másikuk lepillant – vigyorog…
tátogó csőrében farkasagyar —
– Fuck you! – torzul át gyanús-hirtelen
villogó fogsorú néger vicsorba —
bagót köp, leokád ezer kiló vasat.
Nyolc-negyvenkor a budapesti gyors
reméli még, hogy játék ez a város:
plasztiksínek és apró állomások…
de megvonaglik a százlábú-szerelvény,
ritkul a gőz, töményül az átok.
Kővári telep… katonakórház:
pár esendő cím — arra szaladnak —
esdekel reggeltájt a felriadt polgár:
hátha mégis megbocsát az évszak –
az ámok-nyár – kicsit még élni kéne…
Puffadt ló bámul a cseréptetőről,
a főzőkályha mennyekben fortyog —
anyám is kislány – üvölt, csak üvölt,
szájában hideg, hálátlan humusz –
– Meghalt – közli lazán a házmesterné,
pedig dehogy… most ő itt a krónikás –
mesélget szirénát, riadót – furcsa:
elfordultak tőle a fogyasztók körei,
vagy neki nem tetszik ez az ócskapiac —
az óvóhelyről ma biciklit csórnak –
pinceszag párállik, holtág a világ.

2010. május 27.