Súlytalan felleg-árnyék,
a levegő sem rebben,
porszemek szikratánca
kacarászik a csendben.

Minden megállt, a nap ég,
s e tűző forróságban,
szívemet megfürösztöm
az árnyak tónusában.

Hűtöm szerelmem lángját
szerelmed biborával.
Mosolyod tisztaságát
a csend örök borával.

S nem érzem már, mi végett
vesztettem sok szép évet.
Új szerelmed ragyog be,
s csillog bennem az élet.

Van értelme a szónak,
mely sziporkázik számon,
s az ott felejtett csóknak
a hervadó virágon.

Szellemed titkos bája
szirmait bontja kábán.
Zsibong a vers szívemben
és nem maradok árván.