Szövevényes intervallumok…
miért oly nehéz szerződést kötni
azonosítatlan arcaimmal,
(századik énem után nyúlni?)
A sárkánynak talán hét feje van,
bennem dohos évtizedek
szürke nyája, melankóliája.
Ez nem gyerekmese, kihaltak rég
a fehér lovak, a kastélyok szüzei,
beilleszkedtem egy monoton testbe,
mint téglák közé a vakolat.

Megkorbácsol a hajnal, a harmat,
vonszolja magát belső világom,
tövist döfök a tisztátalan sebbe,
hadd legyen belőlem istenfélő rokon,
népszerű vádlott – hadd köszöntsetek
mint máglyahalál előtt,
néha először, máskor utoljára.
Ünnepnapon egy mozdulatlan lélek…
vagy érzéketlen, rutinos pribék?
Én tettem, én akartam,
éktelenkedem önmagamban.
Ez itt a határsáv, a végső vidék.
Egy átmentett élet, amelynek
priusza halhatatlan.