Vannak, akikre márványtáblák, szobrok, utcanevek emlékeztetik az utókort, de olyanok is akadnak, akiknek saját személyisége magában valóságos emlékmű. Közéjük sorolható hősnőnk, aki a közeli múltban, 108 esztendős korában hunyt el a Himalája lábainál.
Shobha Nehru élete 1908-ban Budapesten kezdődött, ahol Friedmann Magdolna néven látta meg a napvilágot. A tehetős zsidó családban nem követték szorosan a vallási előírásokat, mégis megtapasztalták, mit jelent a világháború és a Tanácsköztársaság után a Horthy-rendszerben erősödő antiszemitizmus.

Az 1920-as évek korlátozó törvényei, a „numerus clausus” nyomán Magdolnát szülei Londonba küldték, hogy ott folytasson gazdasági tanulmányokat. A brit fővárosban ismerkedett meg Bradzs Kumar Nehruval, egy gazdag és tekintélyes kasmíri család tagjával, a későbbi független India első miniszterelnöke, Dzsavaharlal Nehru unokatestvérével. A fiatalok egymásba szerettek és szüleik első megdöbbenése, majd későbbi beletörődése után 1935-ben összeházasodtak.

Magdolna nevével együtt európai ruházatát is indiaira cserélte, és megérkezvén távoli új hazájába, ott már Shobha Nehru néven, száriba öltözve szállt le a hajóról.
Indiában egyik első élménye egy börtönlátogatás volt: anyósa elvitte magával Dzsavaharlal Nehruhoz, aki politikai tevékenysége okán éppen a brit gyarmattartók fogházában ült. Hősnőnk sírva fakadt a látványtól, együttérzését később a politikus levélben köszönte meg neki, egyúttal hozzátéve: „A Nehruk nem sírnak mások előtt…”.
Shobha egész életét meghatározta, hogy a tekintélyes család befogadta, különösen erős szálakkal kötődött Indira Gandhihoz, a későbbi, tragikus sorsú kormányfőhöz. Lehetőségeihez mérten igyekezett – munkahelyekkel, lakhatással – segíteni azokon a szerencsétleneken, akik az indiai–pakisztáni szétválás nyomán milliószámra menekültek a másik országba, ő volt az indiai humanitárius akciók egyik vezetője.

Férje magas állami és diplomáciai feladatokat kapott, Kennedy elnöksége idején, ő volt India washingtoni nagykövete (fotónkon balról jobbra:  Shobha, Indira Gandhi, Kennedy elnök, Jacqueline Kennedy, Nehru kormányfő).  Shobha – vagy, ahogy eredeti, magyar beceneve után Delhiben ismerték: Fori – a politikai tevékenységet igyekezett diszkrét távolságtartással követni, de ez néhányszor nem sikerült neki. Például amikor Indira Gandhi rendkívüli állapotot vezetett be (ami a demokratikus jogok korlátozásával járt), szót emelt ellene. Ugyanígy tett, amikor a miniszterelnök fia, Szandzsaj kormánymegbízottként az Indiában amúgy felettébb szükséges családtervezést utcán elkapott fiatal férfiak tömeges sterilizálásával igyekezett megoldani. Gandhi asszonyban azonban a kormányfőt legyőzte az anya – mereven elutasította a kritikát. Ezek az epizódok mégsem zavarták „Fori néni” és a Nehru-család harmóniáját.

Shobha Nehru, akinek három fia, majd négy unokája és három dédunokája született, első ízben 1949-ben látogatott haza, Magyarországra. Itt azonban döbbenten vette tudomásul, hogy sok régi barátja már nincs az élők sorában: meghaltak a náci lágerekben. Amiatt, hogy a holokausztot indiaiként megúszta, egész későbbi életében lelkiismeret-furdalást érzett. Delhiben azonban széles körben erősítette a magyarság jó hírét, halálakor ezt írták róla: She was a rare bridge between the disparate cultures of Hungary and India, and a rare person. (Ritkaságszámba menő híd volt két eltérő kultúra, a magyar és az indiai között – és ritka ember volt). Ő hathatott oda is, hogy1956 után Nehru szót emelt Moszkvánál halálos ítélettel szembe néző magyar forradalmárok, köztük Göncz Árpád érdekében.
És talán ennek köszönhette e sorok írója is, hogy sok más külföldi tudósítót hátrébb sorolva Indira Gandhi a Népszabadság munkatársának adta egyik utolsó interjúját, 1984-ben…