Ahol lehámlik a keleti indulat,
elnéző fölénnyel mosolyog
egy hasonmás kontinens;
a csillagszóró sem emlékeztet ott
ostromlott cári palotára.
Ahol a parancsok visszavonultak,
nem húz a versenyló ágyútalpat,
még szénás szekeret sem húz a ló
ott – a szavak semleges pólusain,
a népszerűtlen, blazirt ég alatt.
Néhol egy izlandi lávaugar,
skandináv pasztellhangulat –
micsoda rideg melankólia…
mélyhűtött jólét, otthon-illúzió:
egy gejzír, egy rőzseláng,
fölötte bogrács… a fonóban reggelig
felsejlik Hargita köldökzsinórja.