Margarete Tövissy
To: István Oláh
Wed, Oct 16, 2019 at 5:10 PM

Kedves Pista,

itt vagyok megint, végre megtaláltam a 2012-es képeket a Vida-síremlékavatásról. Mellékelem.
Vida Árpád nekünk nem vérbeli rokonunk. Az ő testvére Vida Marika, ennek a fia Csomafáy Károly Zoltán (1906 január 1. –1945). Az ő felesége volt Simon Ilona, az én nagynéném, anyukám testvére. Tehát nem vérrokonság. Gyermekeik Csomafáy Zoli és Éva.

Megtaláltam a mi rokonságunkat, a Barabás-ágat, igaz, ez most nem ide tartozik, de megírom, tudj róla.
Barabás József + Szombathy Eszter (a mi ükszüleink)
Gyerekeik:
1. Barabás József (ifj.) (1860.10.8–1954 jún.) – az én dédnagyapám
Gyerekei:
1.Barabás Károly
2.Barabás János
3.Barabás Sándor-még élő lánya Barabás (Finna) Böske néni, 93 éves
4.Barabás Anna- az én nagymamám
Gyerekei:
1. Simon Károly
2.Simon (Vékony) Eszter
3. Simon (Csomafáy/ Ambrus) Ilona
4. Simon (Wollmann) Margit- édesanyám.

2. Barabás Dániel (1866–1922)– a te dédnagyapád
Gyerekei:
1.Barabás Eszter – a te nagymamád
Gyerekei:
1.Oláh Jenő- édesapád
2.Oláh Anna
3. Oláh Julianna
4. Oláh Tibor
5. Oláh Mihály
6. Oláh Gyula
Tehát a mi nagymamáink voltak első unokatestvérek.
Még fogok írni Csomafáyról, de mára sajnos be kell fejezzem.
Puszillak, Buba

A kép egy 24 x 20-as, kemény kartonra (úgynevezett péfélére) festett faluvége. Apámék szobájának falán függött, majd hozzám került. Mondhatom, szerelmes vagyok abba a képbe. Ahogyan tárgyait szeretheti az ember, azt hiszem, ez a fétisizmus lényege. A késő délutánnak azt az óráját is szeretem, amikor még jól látszik a napközben is be- s felmérhető világ, de már fénytelen, és a fáradtság is arra való, hogy már csak üldögéljen az ember, vagy valami aprómunkával mímelje, percre se áll meg a keze. Nem az út, hanem a kerítések cikcakkja enged belátni a faluba.
A második síkban csűrhát mögötti terep. S a kép súlypontja a jobb oldal harmadába helyezkedik be. Négy sötét tónusú asszonyra, már csaknem mindegyik árnyék. Önmagáé? Az örömtelen létezésé? Hogy ki a festő, tudtam, és amikor méltóbb keretbe tettem művét, a szignót is fölfedeztem: C. Csomafáy. És akkor meg kellett indulnom, ki volt a kéttenyérnyi felületre is ilyen remekül dolgozó festő.

A két háború közötti idők szaklexikonjaiban nem jelent meg a neve. A későbbi RMIL-ben sincsen, a Balogh Edgárék által elindított, hat kötetből álló Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban, ami természetesen jóval többet markol, mint címéből következtetné az ember. Előkotortam az erősen konjunktúra-ízű R.Magy. Ki kicsodát is (a Ki micsoda érdekesebb lenne, de azóta sem jelent meg), ez az 1997-es kiadás volt, bár tudtam, hiába, mert csupa élő agrárkönyvelő, fodrász, színigazgató, statiszta, kántortanító jelentkezett szócikknyi életrajzzal. No meg az újrapolgárosodó elit, vállalkozók, káeftések, főorvosok, művészek. Belenéztem e csupa kortárs gyűjteménybe, holott a művész akkor már réges rég halott volt. De itt nem sokra megyünk az élők logikájával, egy másik képzőművész is átlépte a földi lét korlátait, mégis ott volt, némi csúsztatással: születési dátum közölve, halálé nem. Fia úgy gondolta, ennyit megérdemel apja a jelen falán, még ha nincs is köztünk akkor már hét éve. Később, amikor netpárti lettem, beütöttem nevét a keresőbe. Semmi. Fotóművész kollégámat, Csomafáy Ferenc kolozsvári újságírót hozta minduntalan a világháló, és egyszer csak megjelent Cs. Károly is, szintén kolozsvári. Valami régi iskolai évkönyv hozta az 1918-as osztálynévsort, de ez a Károly nem az a Károly, mert akit keresek, 1906-ban született, és tizenkét esztendősen akkor, most se lehet érettségizni. Károly fia, Zoli osztálytársam volt a vásárhelyi „Rángecben”, az egykori református kollégiumban, amit 1957-ben Bolyaivá nemesítettek, vele is fölvehetném a kapcsolatot, bár most nagyon maga alatt van, írta müncheni unokahúgom, meghalt a felesége, Magdi. Ez múlt év őszén volt. Fölfedeztem Második Zoltánt is, aki Svédországban él. Vagy rokon, vagy sem.

Nemsokára kiderült, igen, s jól sejtettem, Első Zoltán fia. Nála keresgéljek, ugyan mit kapok? Mennyit tud nagyapjáról, annak mindmáig földerítetlen haláláról, apja sem emlékezhet rá, egy éves lehetett, amikor meghalt. No és a helyi lapokban (89 előtt, után), jelent-e meg bár hírként valami, mondjuk posztumusz tárlatról, ha volt ilyen egyáltalán… Csupa olyan kérdés, amire egyszer válasz is lesz.
A lehető legjobbkor szólalt meg ismét Buba. Hogy annak idején, ami hetven vagy nyolcvan évvel ezelőtt is lehetett, Aurel Ciupe jobbkezének mondta egy Marosvásárhelyt bemutató szöveg…

---

(Befejezése következik)

1. candipharm:
   2022. december 20. 03:39

   https://candipharm.com/

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ