Kerekes Tamás: Rendkívüli esemény nem történt

1983-ban kerültem Ceglédről Pestre, a Gondolat Kiadóba. Írtam is a barátaimnak egy kis táviratot, hogy „Gondolatban egészséges szerkesztőnek adtam életet”. De jött az élet, s a Mechwart András Vasúti Szakkollégiumának lettem tanára. Délelőtt tanítottam, délután kollégiumi nevelő voltam az áldott emlékű Ottlakán Péter gondnoksága alatt. Érettségiző osztályt kaptam az utolsó félévben, de mindenki leérettségizett, még az a tanítványom is, aki József Attila Ódájának olyan értelmezést adott, hogy a vers egy tájleíró költemény.
A kollégiumban minden ingyen volt. A dupla fizetés mellett ingyen szoba fűtéssel, tévével, rádióval, telefonnal, rendszeresen mosott és cserélt ágyneművel. Magyarul a dupla bérem csak zsebpénz volt, kiadásaim nemigen voltak. A diákjaim tiszteltek. Még szombat és vasárnap is tartottam kurzusokat, ingyen a kollégiumi szárny alagsorában. Mondandómat magnóra vették, s terjesztették, mint Lajcsi, anno, a kazettáit. Igaz, én ingyen tettem. Én voltam a 13 emeletes kollégium teljhatalmú ura, Ottlakán Péter igazgató után. Rengeteget sportoltam, foci, tenisz, úszás. Bordás hasú izomemberré váltam. Renomémat reggeli ébresztésem is fokozta, így keltettem a diákokat a brezsnyevi pangás időszakában, hogy „Keresztény harmatossággal áldjon meg az Isten benneteket, keresztény imatestvéreim”. Szkanderban megvertem egy válogatott, Európa bajnok súlyemelőt, s egy ifjúsági olimpikon kenust. Volt renomém, s ragyogó nőkkel keféltem a 13. emeleten, ahol saját zárható szobám volt. Professzionalizmusom egy új aspektusa áttörő sikert aratott diákjaim közt. Vasárnap este szállingóztak be busszal, vagy vonattal a hétvégét otthon töltött diákok, akik az ebéd után kezdték el az ivást és a vonaton, buszon folytatták. Ha el-elokádta magát egy tanítványom a liftben magát, lebaszás helyett kitakarítottam a liftet, és csalhatatlanul megállapítottam a hányadékból az összetételt, teszem azt „csaszi” (császárkörte likőr) és szilvapálinka. Ez szerzett nekem renomét a diákjaim közt, nem más. A kollégiumnak esti és nappali portásai is voltak. Én Feri bácsit, az idős vonatjegy kezelőt szerettem, mert vele ittam meg életem legjobb, lemagozott őszibarackpálinkámat. Az öreg megvárta a takarodót, miután a diákok elaludtak (vagy pornófilmet néztek, titokban a szobájukban), az öreg is elővette butykosát és bekezdett. Egyszer elméretezte az adagot, mert éjjel elaludt a portásfülkében. Reggel megébredt, és a vesztesek hűvös nyugalmával beírta a kollégiumi naplóba, hogy „Az éjjel különösebb esemény nem történt.” Csak azt nem vette észre, hogy ellopták közben a kis színes tévéjét és azt a vaskazettát, amiben a megérkezett diákok pénzét tartotta, lezárva. Mondhatjuk valóban tehát, hogy „Rendkívüli esemény valóban nem történt,” csak reggel 10 –kor rúgta ki Ottlakán Péter igazgató úr az állásából az öreget, holott az eljárása számomra vitatott volt, meg is mondtam, hogy „Rend csak a temetőben. Egy halott, egy fejfa”, mindez nem használt.
Így éltünk hajdanán Árkádiában.

2020. június 16.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights