– Nem is annyira (csak) a hitélet, liturgia, mint a megélt, megszenvedett, magánnyal, betegséggel, testi szenvedéssel megbirkózó lélek…
– A transzcendens, az odaáti keresésének vigasza, reménye, beteljesülés-vágya…
– A versek “indulatmenetének” felfelő ívelő lendülete…
– A mindennapi valóságból kisarjadó, életes, friss élményanyag, olykor az objektív, tárgyias líra megfellebbezhetetlen igazaként…
– Az Olosz Lajos-i szabadvers indíttatása, lírai egyneműsége (az ebben rejlő hitelesség)…
– A szigorú, kérlelhetetlen tények űa jelzők puha gyolcsába bugyoláltan (jaj, csak mindegyre át ne vérzene rajtuk a lélek!)…
– Hogy mit jelent számára a hírnév, a kötet szerzőjének az olvasót köszöntő, bevezető soraiból idézem: „az egyik francia író – Renard – tollából való a mondás: «Jól jegyezd meg az első könyvét kiadó írónak a nevét, mert nem hallasz többet róla.« Nincs elvesztve a remény, de meg van írva a „hírnév” sorsa… ”
– Mégis, miután „a szemünk elé került” jónéhány szöveg, szeretnénk még ezután is olvasni Ferencz B. Imre atya lírai megnyilatkozásaiból.

(Bartha György)

*Ferencz B. Imre (Imre atya): Csodálat. ISBN 978-973-0-28761-5 Csíkszereda, 2019.