Versek Ferencz B. Imre (Imre atya) kötetéből
Élmény hajnalban
áprilisvégi pirkadatban
rigófüttyre ébred a lélek
estétől mintha kicserélték
volna a láthatárt
sötétzöld fenyves koszorúba
cseppent a szilvafa bokréta
a tegnap még sejlett
ma már illatozó fehér valóság
talán mondani se kellene hogy szép
csak látni gyönyörködve
mély lélegzetet véve
és Istent áldón emlegetni
az ébredő újvilág hajnalán
a korán kelő evetek sorjáznak
az összeérő fenyők ágain
talán párok párban
talán ellenfelek ellenfélként
lebegik át a felkelő Nap sugaraiban
ámulatba ejtőn fától fáig
a legalább háromméteres távot
így kezdődött a kovásznai szívkórházban
kétezer tizenhárom negyedik hónap
huszonharmadik napja
II.
a fehér illatozó valóság
napok múltán bombaként robbant
szilánkjai az esti szélben szállingózva hulltak
a barnára festett kerítés tövébe zöldellő gyepre
másnap reggelre már barna szőnyeget mintázott
a tegnap még fehér illatozó valóság
a zöld fűszálak között
emlékként magammal hoztam
a hajnali képet és a robbanástól
darabokra tépett menyasszonyi fátyol jövőjét
az újra összeálló reményt
mostantól más illatokra várunk az ággal
hisszük az édes teher mámorát
III.
bátorít a mindenség Ura
a számunkra teremtett világ
terméstől pompázóan szép megújulásával
azt sugallva csak így érdemes élni és meghalni
hajsza
langyos fuvallat vesz körül
kellemesen hat rám s felelőtlenül
cikázik át rajtam a hangulat
az öröm jóérzéssel telíti az idegeket
a tavaszt is görgeti maga előtt ami szép volt jó volt de mehet
s könnyedén húzza maga után a nyarat
a tujafán nagy a ricsaj
verebek a délutáni napban
beszélik meg a napi élményeket
van aki veszekedve hajkurássza
és kergeti az almafára a másikat
a kormos cica elnyúlva lépked
hallgatózik vágyakozón oson a fa alá
pillanatnyi csend ül az ágak közé
nem nagy a veszély
újraindul a terefere
a fül megszokta már a zajt
a csűr tetején galambok tollászkodnak
a gerincen galamblegény hevesen udvarol
szeretné meggyőzni a szemlélőt
sürgéssel forgással hangot sem mellőzve
én vagyok aki neked kellek
te kedves tarka szépség
csak eddig jutott a széptevésben
hirtelen síri csend lett úrrá a fán
mozdulatlanná merevedett a mozgás
míg a vércse átvillant a fák között
sokáig tartott az ijedtség
zajos gyorsasággal rebbennek a galambok
egy csoportban keringnek a magasban
szép látvány
a gyors fordulat riadalmat jelez
a tarka szépség leszakadt elkésett
későn kap észbe hiába próbál visszatérni
a többiek közé
egyedül iramodik az élete után
félelme megkettőzi erejét csak menekülni
menekülve taktikát vált az üldözött
vissza az udvarra
nyitva volt a garázs ajtaja
az üldöző vércse a vadászó sietségével
szeli a levegőt már-már nyújtja karmait
de a nyitott ajtó falként áll eléje
hirtelen fordulattal tér el
nem szokott ajtón járni
s a tarka szépség nagy szemekkel pislog a polcról
most nem zavarja az ember jelenléte
az ellenség megmentőd barátod lehet még
változás változó állapot
puha fehér piheágyat vetett az ég
vékony a paplan december elején
kényelmes ágyban alszik a rét
hozzá az altatódalt susogja a szél
a lehullott levelek reménytelenül
örök álmot álmodnak a jövőről
nyugalmuk zavartalansága biztosított
addig pihenhetnek a puha paplan alatt
míg a szél erősebben rá nem zendít
és össze nem gyűri a paplant
azután kétséges a pihenés
mert éppen az aki sírba kergette
akkor csípős őszi szél volt a neve
mostanra langyos tavaszi szellővé formálódott
a hosszú száguldás bölcsebbé tette
maga mögött hagyva zordon haragját
őszi vétkét márciusban akarja jóvátenni
ébresztőt fúj és válaszként zúg-zeng az élet
a megszáradt avarréteget az öreg fák alatt
kurkászva rázza ébresztgeti
volt akinek nem tetszett
biztonságos volt a takaró
most nincs ki szót fogadjon
haragjában a hontalanságba repíti az avart
viszi nem sír nem sirat senki semmit
amilyen volt a múlt az már elmúlt
új történelem kezdődik
reményteljes új idő formálódik
hit a jövőben
jobbat várunk jobb lesz
csak akarnunk kell
az élet biztonságosságát
gyors megoldás
a tujafán civakodó verebek hangját
visszaverik a házfalak
megtelik a légtér éles csiviteléssel
a fehér macska füle idegesen mozog
a fa alá kúszva lopakodik
feszülten fölfele figyel
a hátán összerándul az izom
türelmesen várakozik
mintha tudná hogy a marakodásnak
mindig valaki más a győztese
a civakodók a földre csapódnak
a gyors körbeforgás hamar megszakad
a cica helyettük aláírja a békeszerződést
és a tollakat emlékbe otthagyja
Pusztai Péter rajza