Ferhad kényelmesen felállt és elindult az ellenkező irányban. Kemal vagy nem ismerte, vagy csak úgy tett, mert meg sem fordult utána, csak a teaház teraszán kérdezte meg:
– Ismeri azt a férfit?
– Kit? – kérdezett vissza Róbert.
– Hát azt, akinek jelt adott.
– Futólag – mondta Róbert kissé zavartan. – Egy teaházban már beszélgettem vele. Állítólag mérnök, és sokat jár külföldön.
– No, majd utánanézek – mondta Kemal és megrendelte a teát, majd elővéve egy doboz cigarettát, Róbert felé nyújtotta.
– Köszönöm, nem dohányzom.
– És iszik?
– Olykor-olykor.
– Én nem, a Korán tiltja. Csak vodkát, mert arról nincs szó a Koránban.
– Azt hittem, hogy maguk kommunisták, és nem hisznek Allahban – mondta Róbert mosolyogva.
– Igaz, nem hiszünk Allahban, de a hagyomány az hagyomány.
Amint ott ültek, váratlanul megjelent a móló vége felől a kórházból ismeret grúz orvos és örmény ápolónő. Biccentettek Róbertnek és tovább mentek. Róbert felállt és utánuk sietett.
– Miért nem ülnek be egy kis teára? Már régen beszélgettünk – szólította meg az orvost és az ápolónőt.
– Most nincs rá időnk – mondta az orvos a teraszon ülő Kemalra nézve.
– Egyébként a dobozzal mi van? – szólalt meg a nő.
– A dobozzal? Miféle dobozzal? – tettette magát Róbert.
– Ne játssza meg magát! – mondta az orvos. – Hiszen a doboz miatt verték össze.
– És mi tudjuk, hogy kik – mondta a nő.
– Kik? – kérdezte Róbert.
– Amikor eljön az ideje, megmondjuk, vagy maga még előbb megtudja.
E szavak után az orvos a nővel kényelmesen továbbsétált.
Amikor Róbert visszatért a teaházba, meglepetten pillantotta meg a grúz nyomozót az asztalánál.
– Mit beszélt azzal a férfival? – kérdezte Róbertet.
– Orvos, a kórházban ismerkedtem meg vele és meghívtam egy csésze teára, de nem volt hajlandó bejönni.
– Várjanak, mindjárt visszajövök – mondta a grúz nyomozó és a grúz orvos meg az örmény ápolónő után futott. Pár pillanat múlva már vissza is jött és elégedetten mondta:
– A férfit ismerem. Nem orvos, hanem csak asszisztens, sőt még az sem, csak alkalmi munkákból él, de nagyon jól. Niko Bagaridzének hívják. Tbilisziben négyszobás lakása, Gagrában emeletes villája és két autója van.
– A nőt nem ismeri? – kíváncsiskodott Kemal.
– Szvetának hívják, de a vezetéknevét nem tudom. Niko feleségének, aki szintén örmény, a barátnője. Gyakran van Grúziában a férjével, aki oszét – magyarázta a nyomozó.
– Azt hiszem, már őt is láttam – vetette közbe Róbert. – De nem a feleségével, hanem egy másik nővel.
– Az valószínűleg a húga lehet – szakította félbe Kemal.
– A vonatban, amikor jöttem Lvovból Bakuba, és itt a kórház folyosóján szintén azzal a nővel, aki a vonaton kísérte, és Szvetával beszélgetett – folytatta Róbert.
– Tehát már az egész szervezet megérkezett Bakuba a maga csomagjáért, csak Memmed nem jelentkezik – örvendezett Kemal.
– Dehogynem, éppen erre tart – jegyezte meg a nyomozó, és kimutatott egy közeledő párra.
– Tényleg ő az – mondta egyre boldogabban az azerbajdzsán rendőr. – Már csak a doboz hiányzik.
– Illetve a dobozok – mondta Róbert.
– A dobozok? – kérdezte a másik kettő szinte egyszerre.
– Igen, a dobozok – mondta Róbert győzedelmesen, egy olyan ember büszkeségével, aki többet tud a hivatalos bűnüldöző szerveknél. – Memmed megmutatott egy dobozt, amit majd nekem kell Budapestre vinnem, ha a csomagot átadom neki.

(Befejezése következik)