Este Róbert sokáig nem tudott elaludni. Kezdett kialakulni előtte a teljes kép, csupán egyet nem tudott még, hogy hol van a doboz. Igaz, az sem volt a számára világos, hogy ezek az emberek mind egy maffiához tartoznak-e, vagy más-más csoportok tagjai.
Már félálomban volt, amikor csengett a telefon. A magyar konzulátusról hívták.
– Kérem, nagyon vigyázzon magára! – ismerte fel a vonal túlsó végén annak a tisztviselőnek a hangját, aki a kórházban meglátogatta.
– Vigyázzak? Miért? – kérdezte kíváncsian.
– Többen is érdeklődnek maga iránt nálunk. Budapestről is, Bakuból is, és még más köztársaságokból is. Nem szeretnénk, ha még egyszer baja esnék.
Róbert nem értette teljesen, hogy miért is kell vigyáznia magára, de nyugtalanul aludt. Reggel halk kopogtatásra ébredt. Amikor ajtót nyitott, a folyosón nem volt senki, csak az ajtó alatt feküdt egy kis cédula.
„Megjött a címzett. Ma találkozzunk a Lány-bástya alatt. A kis doboz lesz a kezemben. Utána elmegyünk a címzetthez.”
Róbert sietve megreggelizett, majd elment a megadott helyre. A vonatban megismert avar nő várta. Kezében ott volt a kis doboz. Róbert persze nem tudta mindjárt megállapítani, hogy a doboz sértetlen volt-e, vagyis benne van-e még az, amit hozott, de nem is volt rá kíváncsi.
– Akkor mehetünk – mondta a nő, és a trolibusz megállóhoz sietett.
Amikor leszálltak, Róbert meglepetve pillantotta meg Kemalt a grúz nyomozó társaságában.
– Én szóltam nekik – mondta a nő. – Legyen nyugodt, mi vigyázunk magára.
– Mi a teendőm? – kérdezte Róbert kissé izgatottan.
– Abban a házban, a harmadik emeleten lakik Memmed Sahzade. Vigye fel neki a dobozt! Mi a folyosón leszünk. Készenlétben. Csak kiáltsa el magát, ha szüksége lenne ránk!
Róbert átvette a dobozt és sietve felment a lépcsőn az emeletre. Amint becsengetett a megadott lakásba, hallotta, hogy a lépcsőn emberek közelednek. Hátranézve meglátta a grúz nyomozót és mögötte a többieket.
Memmed maga nyitott ajtót. Megpillantva a dobozt a kezében tartó Róbertet, boldogságát nem titkolva invitálta be a látogatót.
– Követte valaki? – kérdezte.
– Nem vettem észre – mondta Róbert, és átnyújtotta a csomagot.
Memmed remegő kézzel nyitotta ki. Pár kis zacskó volt benne porral és egy cédula. Róbert még állt, azért láthatta a szöveget.
„Itt küldöm a mintát. Oszd szét a listán szereplő személyek között. A pénzt küldd el azzal az emberrel, aki a dobozt átadja.”
Róbertet más nem is érdekelte. Gyorsan átvette ő is a dobozt, és már az ajtóban volt, háta mögött Memmeddel, amikor a csengő megszólalt. Négy rövid csengetés volt. Memmed nyugodtan ajtót nyitott, de gyorsan hátra is ugrott, amikor meglátta Kemalt.
– Maga? Honnan ismeri a jelzést? – kérdezte meglepetten.
– Nikótól. Ugye őt várta?
– Hát… – hebegett Memmed.
– Adja át a dobozokat! – kérte Kemal.
Memmed és Róbert tiltakozás nélkül átadták a csomagokat.

– Mindkettőjüket letartóztatom – mondta Kemal.
Külön-külön cellákban helyezték el őket.
– A kihallgatás délután lesz, addig készüljenek fel rá nyugodtan – mondta az ajtót bezáró rendőr.
Pár pillanat múlva nyílt Róbert cellájának az ajtaja. A rendőrfőnök lépett be hozzá.
– Köszönöm a segítségét. Maga szabad – mondta.
Róbert csak később tudta meg, hogy mi is történt és ki verte meg; egy levélből, amit már Budapesten kapott Kemaltól.
„Annak a férfinak, aki magának Budapesten az állomáson átadta a dobozt, thaiföldi ismerősei vannak, ezért megígérte az unokatestvérének, Memmed Sahzadének, hogy szerez neki kábítószert. Ő ossza azt szét kinti ismerősei között. Magát, mint idegent, de az azerbajdzsáni nyelvet jól ismerő személyt, választották ki közvetítőnek, amikor a tudomásukra jutott a bakui konferencia híre és az, hogy magát is meghívták. Mi sokáig semmit sem tudtunk a dologról, de az ukrán rendőrségnek már hamarosan gyanúja támadt, ugyanis egy ukrán férfi, aki látta magukat Budapesten, a határon közölte a dolgot. Ezért figyelték magukat Lvovban, mert először azt hitték, hogy annak a fiatalembernek adja át a csomagot. Utána a különböző köztársaságok bűnüldöző szerveit értesítették, hogy maga visz valakinek valamit. Ezért kísérték végig a vonaton. Igen ám, de a különböző kábítószer kereskedő bandák is tudomást szereztek a csomagról, és nem csak a nyomozók, hanem azok egy-egy tagja is kísérte magát. Szerencsére Marinának sikerült a vonatban kivennie a bőröndjéből a dobozt és betennie egy üres dobozt. Így maga még Bakuban sem vette észre a csomag eltűnését. Amikor azonban összeverték – mint később megtudtuk – éppen az a grúz orvos, meg annak az oszét sógora – megtalálták a noteszt a címmel és ellopták az üres dobozt. Marina azonban folytatta a nyomozást, és megtudta, hogy Memmed Tebrizben van. Memmednek is a tudomására jutott, hogy figyelik, ezért az öccsét küldte el a dobozért, azonban később megtudta, hogy Ferhad más bandának is dolgozik, ezért jött el később ő maga Bakuba. Ekkor Marina is akcióba lépett. Még egyszer köszönöm a segítségét.

Kemal
U.i. Ha legközelebb Bakuban jár, remélem, felkeres. Elbeszélgethetünk egy kicsit egy csésze tea mellett és elviszem magát Köjcsajba is, a szüleimhez.”

VÉGE