Gondoltam, főzök magamnak egy krumplit. De nem akárhogyan. Tudományosan. Hogy ne csak főzzek, kutassak is, fedezzek föl én is valamit. Megfogalmaztam és kitűztem magam elé a tudományos kutatásom célját:
a krumpli főzésének és takarékos meghámozásának időszerű kérdései a legújabb kutatások fényében.
Itt állok a gyöngén megvilágított konyhában. Az előbb még volt a kezemben egy krumpli is. Most csak egy kés van.
Az nem beszéd, hogy vegyél egy kést és hámozd meg a főttkrumplit. Az nem beszéd. Ilyesmit csak hányaveti, fellengzős és felelőtlen ember ejt ki a száján. Olyan, akinek gyermekkorában felületes volt a neveltetése, fogalma sincs a takarékosság fontosságáról és nem lát tovább a saját orránál. Mit tudhat az ilyen ember a világ folyásáról? Semmit nem tudhat. Az ilyen embernek krumlit sem szabad a kezébe adni, nemhogy kést! Aki kést ad a hányaveti, fellengzős és felelőtlen ember kezébe, voltaképpen a saját jövőjét teszi oda a tönk szélére. Sőt, az egész emberiség jövöjét sodorja a legnagyobb veszedelembe. Mert az emberiség jövője nincs jó helyen, ha egyszer oda kerül a tönk szélére. Engem például már attól is elfog a hidegrázás, ha arra gondolok, ott vagyok a tönk szélén és velem szemben áll valaki, egy nagy, villogó késsel a kezében. Nekem hiába is mutatná föl a főttkrumplit, hogy azt akarja a késsel meghámozni, eszeágában sincs az életemre törni. Énnekem ne mutasson föl senki semmit, akinek kés van a kezében. Mert én kizárólag a tudományos kutatásokban bízom. Pontosabban a legújabb tudományos kutatások fényében.
Amit ez a fény megvilágít, az meg van világítva! Amit pedig ez a fény nem világít meg, az nincs megvilágítva! Egyszerű.
Azért ennél a fölfedezésnél nekünk megpihenni egy pillanatra sem szabad. Tovább kell lépnünk. Addig kell tovább lépnünk, amíg reá nem jövünk, mi a lényeg. A lényeg pedig az, hogy ami nincs megvilágítva, tulajdonképpen nem is létezik. Semmi nem létezik ezen a világon, ami nincs kellőképpen megvilágítva. Ami nem látszik.
Hozzak fel példát eme állításomra? Hozok. Tegyük fel, itt van a kezemben egy frissen főtt krumpli. Ezt meg kell hámozni. Mégpedig takarékosan. Hogy minél kevesebb része vesszen kárba. Ha ez a főttkrumpli nincs kellőképpen megvilágítva, nemhogy meghámozni nem tudjuk, hanem még megfogni sem. Egyszer azért, mert nem látjuk. Másodszor pedig azért, mert ha ki is tapogatjuk, hol van, a frissen főtt krumpli oly forró, hogy azonnal elengedjük, nehogy elégesse a kezünket. És itt jön a legnagyobb baj: amint a frissen főtt krumplit elengedjük a kezünkből, leesik a konyha földjére és szétterülve járhatatlanná, teszi az egész lakást.
Mindezt a saját, legfrissebb tapasztalatomból tudom. Kéthetes legényélet tanított meg arra, miképpen viselkedik a frissen főtt krumpli a kezünkben, ha nincs kellőképpen megvilágítva. És arról még nem is beszéltem, mit szólna a feleségem, ha a legújabb tudományos kutatásaim fénye világítaná meg a konyhánk padlatát.