Ernőt az itókfalvi hajléktalanszállón ismertem meg, kirítt az ótvar környezetből. Nem ivott, nem dohányzott, s kiderült, hogy egyetemi diplomája is van, csak lerobbant, és rokkantnyugdíjas lett. Idejét túlnyomórészt alvással tölti. Van miről álmodnia. Sajnálja az elúszott lottó ötöst, de nem mondott le az EuroJackpot főnyereményéről, idejét túlnyomórészt a totózóban-lottózóban tölti.

A romák már az első nap kezelésbe vették. 40 ezer forintot kértek tőle, azzal a kikötéssel, hogy délután megadják, ezt az időpontot még háromszor módosították, de egy huncut fillért sem fizettek vissza, csak elkérték Ernő 80 ezer forintos Doxa aranyóráját, hogy másnap mindent visszafizetnek. Ernő kapva kapott az ajánlaton és igent mondott. Azóta sincs egy huncut vasa sem. A koronát egy új, ismeretlen roma horda tette fel, akik voltak olyan vakmerőek és 120 ezer forintot kértek tőle, azzal a reménnyel, hogy pénteken mindent visszafizetnek. Nos, ez sem jött be.

Most aztán végképp nincs a szállón pénz, Széles Pista bácsit vártuk vissza a szállóra. Én látogattam meg egyedül. A megyei Kenessey Gábor addiktológiáján a zárt osztályon „nyaralt”, nem engedték ki még a folyosóra sem. Közben nem költött. Megmaradt tisztán 160 ezer forintja és nem dohányzik az öreg, s a szállón egyedül engem fogad el. Kért is tőlem többször kölcsönt, nyugdíjfizetés napján eddig mindig elszámolt a kölcsön összegével, magatartásában keveredett a dzsentri katonatisztek léhasága és rendszeretete a Kádár „rencer” prolijainak szolidaritásával és morállal. Csütörtökön az öreg áthívott Salgótarjánba, de mondtam, hogy csak pénteken tudok menni. Lelkemre kötötte azt is, hogy a 6.25-ös busszal induljak, majd várni fog a megállóban. Többen intettek az utazás hajnalán, de úgy éreztem, hogy mint volt hírszerzőnek, nekem is adnom kell a renoméra és dudorászva szálltam fel péntek reggel a salgótarjányi buszra, mely 6.35-kor indult. A megállóban, a környéken, a resti kocsmájában sem volt az öreg ott. A salgótarjáni kórház értesített bennünket három nap után, a detoxon kezelik. Pénz az ablakban.

Megkérdeztem az ápolókat, hogy két hónapja volt-e látogatója Pista bácsinak. Nem volt, csak egyedül én. Megérkezése és eltűnése közti nap nekem adta az egyik öltönyét. Kerestem Ernőt is. Nem volt, kölcsönkért tőlem 160 forintot és elhúzott a lottózóba, hogy majd kaparós sorsjegyen visszanyeri az egészet. Azóta Ernő sincs.