Fülöp Kálmán: XIX. század

Szemedben termő nyár a csillogás.
Kebled bomló rügy tavaszi ragyogása.
Ajkadon pergő tűz-csók, villogás.
Hajad az őszi felhő hamis lobbanása.

Szádon a szó vér-vörös szerelem.
Kezed a hajnal vidám simogatása.
Berkedben izzó láva, végtelen
Forróság csodás eggyéolvadása.

Ennyi: de ez a miénk lett örökre.
Magát a Vénuszt zártam vad szívembe.
Ne gondolj többé szelídebb időkre.
Csak szeress ,ölelj, vígy át a végtelenbe.