Nagyanyámat látom,
amint kiáll a tornácra
az esőző sugarak alá
s kibomlott kontyát
kuszálja a tavaszi szél –
elnéz a madárdalt sarjadzó
kertje felé s tudom,
ujjaiban bizsereg már a sózó mozdulat,
mellyel magvakat szór
a föld párálló gyomrába.

Olyan régen volt, mikor kislányként
vittem utána az ásót
s a kiforduló, zsíros göröngyök közül
orromba csapódott
a pihent föld lehelete.
Nagyanyám csak tett-vett,
mint varázsló a zubogó katlanok felett
s közben folyton magyarázta,
hogy mit hova és miért,
hogy jövőre már én is tudjam.

Ó, kapor, saláta és hónapos retek
fodrosan törekvő zöldje !
Itt vagy elfolyó jelenemben,
akárcsak nagyanyám vére,
mely harsányan kering most is,
vénülő ereimben.

* A vers, másik két társával együtt, a Litera-Túra Kiadó idei pályázatán III. helyezést kapott VERS kategóriában és megjelent a Kigondolt kabát című antológiában