Mindenek előtt: tudós

Az igen fiatal, még szinte diák Nopcsa amolyan muszájherkulesként aratta első átütő tudományos sikerét. A Déván született, de a az elmagyarosodott román Nopcsa család szacsali kastélyában nevelkedett „bárócska” 12 éves Ilona huga az 1895-ös nyári szünidőben érdekes ősállatcsontokat talált a szentpétervári határban. Az akkor 18 éves legényember lázasan fedte fel az újabb és újabb leleteket, s mindenáron szerette volna kideríteni az eredetüket. De vakáció végeztével vissza kellett utaznia Bécsbe, s magával vitt egy rakás csontot, amelyeket megmutatott neves földtan tanárának. Kiderült: krétakori ősgyíkok maradványairól van szó.

” A bécsi Akadémia nyomban elhatározta, hogy az egyetem egyik kiváló magántanárát, Arthabert Szentpéterfalvára küldi és megbízza a lelőhely átkutatásával, valamint az ősmaradványok tudományos feldolgozásával – mesélte Nopcsa Ferenc Tasnádi-Kubacska Andrásnak, amikor az könyvéhez a báró életrajzi adatait gyűjtögette. – A dologból nem lett semmi. Arthaber csakugyan megkapta a megtisztelő megbízást, de az Akadémia egyre halogatta a pénz kiutalását, mert azt remélte, hogy a vagyonos Arthaber végre is megunja a sok huzavonát és saját költségén fog Erdélybe utazni. Fájó szívvel láttam, hogy dédelgetett tervem kútba esett. A nagy handabandázással megindult üggyel többé senki sem törődött. Erre ismét felkerestem Suess professzort. Azzal fogadott, írjam le a leletet magam. Elképedve válaszoltam, hogy lehetetlent kíván. Nincs tudományos előképzettségem és nincs csonttani ismeretem. – Hát tanulja meg! – Tudtam, hogy az a Suess mondja ezt, aki hetvenéves korában tanult meg tökéletesen oroszul. Nem sokat töprengtem, bevettem magam a bonctani gyűjteménybe és a könyvtárba. Tanultam szakadatlanul, hétköznap úgy, mint ünnepnap, éjt-napot egybevetve. A megfeszített munkába belebetegedtem, de a tanév végén mégis befejeztem első kéziratomat. így kerültem az egyetemre és így lettem őséletbúvár.”

Huszonkét éves, amikor a témában készült nagysikerű dolgozata nyomtatásban megjelenik az Akadémia kiadásában. E munkát számos más, dinoszauruszokkal foglalkozó dolgozata követi. E tárgyban teljesen úttörő volt, s bármerre vetette is időközben nyugtalan természete, soha sem szűnt meg elsősorban kutató, természettudós lenni. Érdemei elismeréseként 1925-ben a budapesti Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatójának nevezték ki, s hogy tevékenysége meghatározó volt az intézmény számára, azt bizonyítja az a máig érő kultusz, mely a földtani intézetben övezi személyiségének emlékét.

Elhivatottságának, szenvedélyének fokáról pedig az a versike árulkodik, amit Colez Marku álnéven írt a geológia örök szépségeiről:

Colez Marku (báró Nopcsa Ferenc):
Konvenció

Akár bátor, akár gyáva,
Elvhű vagyok, kissé báva,
Merev legyek, engedékeny,
Egyre megyen, mindegy minden.
Halál után egyszerűen
Olyan kövület a nevem,
Mint a brachiopoda héj,
Vagy egy krinoidea nyél.

(Vadász Elemér fordítása németből; Hála József gyűjtése)

(Folytatjuk)

Cseke Gábor