Julius Caezar – Silviu Purcarete rendezése – Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2015
(Online előadás a facebookon 2020-06-21)

Mennyire egy kalap alá valók így ezek a rendezések!
Az élet bármilyen rettenetes, színesen az, különben senki nem kérne belőle! Soha! – kiáltom magamban, de csak én vagyok a „karantén”- szobámban, innen nézem azt, amit kihagytam.
Ömlik a paradicsomlé a színpadon, vért imitálva, mindenki bekeni magát, a szöveg jó kicsit át van dolgozva, az akusztika borzasztó, egy bádoglemezraktárban játszanak mostanában minden darabot, bár ez most kivételesen a nagyszínpadon, a közönséggel hagyományosan a nézőtéren történik. Az emberi hang itt csak kong-bong, nem lehet érteni, különben is mindenki üvölt, vagy halkan szól, érthetetlenné válik. Senki sem rendít meg.
Eleinte volt valami újszerűsége ezeknek a rendezéseknek, izgalmas, vakmerő mozdulattal téptek bele a világ arcába – de majdnem minden előadás ilyen volt, ez lett a korszerű, a fiatalság ezt a színházi nyelvet tanulta meg, ilyen lett a világ is, mindenki mondja, üvölti a magáét, változást nem nagyon látni, mert az előadások ma is ilyenek, tehát, ha a színház feladata tükröt tartani a világ elé – akkor a világ egyre rettenetesebb, benne az emberrel együtt: aki játssza, aki rendezi, aki nézi, akinek tetszik.
Ugyanazt a rettenetet, borzalmat nézni, az ember elfásul, belefárad, beleun, de már nem döbben meg semmin, nem is értem, miért tapsolnak? Az az 50 ember a 857 férőhelyes nézőtéren. Azzal kezdődik, hogy egyik színész üvölti a nézőknek még félig beöltözötten a nézőtérről, az előadás előtt: Menjenek haza! Fröcsköl belőle a gyűlölet a nézők iránt. Én haza is mentem akkor.
Most megnéztem, mire mondtam nemet.
Rendezhette, írhatta volna bárki. Az a szép fehér kutya volt a főszereplő. Őt szelídítette meg az a színész, aki Cézárt játszotta, aki a legszelídebb ember volt az egész bagázsban. Akit megöltek. Ha a kutya alakítását elemzem, tökéletesen hozta a „figuráját”. Nem esett neki az embereknek, pedig tudjuk, hogy a kutyák ilyenkor bele szoktak avatkozni, védik a támadottat vagy támadják támadót. Ebből is nyugtázhattuk – csak kamu az egész cirkusz.
Éljenek a zsarnoknak kikiáltott, meggyilkolt despoták, akikről elhíresztelik, hogy ők a zsarnokok, hogy az őket megölők utána egymást is mind megöljék, különféle cifra és kígyózó érvekkel harapva érveik farkába. Pusztulásra érett az emberiség – ha volt üzenete az előadásnak, ez volt az.
Minek is tart még a világ?

Nászta Katalin

2020-06-25