Farkas József György: Magyar hősi halottak emléktáblája – Zágráb
A horvát főváros történelmi sírkertjében, a Mirogoj temetőben 2018 tavaszán emléktáblát állítottak az első világháborúban hősi halált halt és ott eltemetett 450 magyar katona tiszteletére. A kegyeleti akciót Áder János köztársasági elnök kezdeményezte, aki Zágrábban járván Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfővel a temetőbe is kilátogatott.
Az első világháborúban megsebesült katonák közül 3697-en haltak meg zágrábi kórházakban. Közülük 3297-en közös sírban nyugszanak a Mirogoj temetőben: több mint ezer horvát, 450 magyar, 110 osztrák és 330 szerb katona. A cseh, a szlovén, a bosnyák, a román és a montenegrói áldozatok pontos száma máig ismeretlen.
Mivel a háborút követően még nem volt a városban katonatemető, először külön-külön temették el őket. 1927-ben azonban Zágráb vezetése úgy döntött, exhumálja a maradványokat, és közös sírba helyezi, mert a régi sírhelyeket már nem gondozta senki. A közös nyughely fölött végül 1940-ben emeltek síremléket, ám évtizedekig nem volt rajta felirat. Szöveg 1994-ben jelent meg a szobor alatt, de csak a horvát katonák tiszteletére.
A közeli múltban azonban a magyar honvédelmi minisztérium és a zágrábi magyar nagykövetség – az államfői kezdeményezés nyomán – közösen állította és a síremlék alapzatára rögzíttette a táblát, amelyet a két szomszéd ország honvédelmi minisztere avatott fel, katonai tiszteletadás mellett.