(nővéremnek)

Papírkockákra merevített
élet-morzsák,
doboznyi megsárgult
emlék néz rám:
ismerős mind s mégis
mily idegen már!

Egyiken virágzó fák alatt
állunk mi, két kislány,
habosra keményített
kartonruhácskában:
a te kezedben kosárka,
az enyémben hóvirágcsokor –
Húsvét lehetett, mert csak
ünnepre vettek nekünk újat:
cipőt és rózsaszín szalagokat.

Épp indultunk valahova,
de megállított a lencse, hogy
emléke legyünk a futó pillanatnak
s ma látszik a fehér-feketén
is, mily’ szőke volt hajad
s az én szemem csillag-kék.

Ó, volt-tavaszok
és hóvirág-fehérek
még maradjatok:
kenyérnek, víznek,
morzsányi reménynek,
amig még lélegzem.

* A vers, másik két társával együtt, a Litera-Túra Kiadó idei pályázatán III. helyezést kapott VERS kategóriában és megjelent a Kigondolt kabát című antológiában