Keszthelyi György: Újbetyár-kesergő

Ahogy egy kis pénzhez jutok
levágatom a bal lábamat –
minek annyi csont, ízület
ritkulásos, sötét tünet.

Ahogy egy kis pénzhez jutok
lerángatom a néma csengőt,
öntök helyébe bronzharangot,
hadd halljak echte égi hangot –
a régit, ha annyit megér
eladom egy sós perecér’.

Ahogy egy kis pénzhez jutok
fehérre festem a lelkem,
kórházbarakká kalapálom,
lábadoz’ benne pár barát;