Cholnoky Viktor: A Napoleon-mithosz

1904 a századik évforduló zománcával vonta be a XIX. század egyik legnagyobb eseményét: Nagy Napoleon trónralépését.
Száz esztendő már akkora távolság, hogy köde kioltja a kisebb fényforrásokat, a nagyobbaknak fényét pedig fantasztikus, irreális körvonalakra veti szét; misztikus, mithológikus fátyolt borít az eseményekre és a hősökre.
Nem tudom, hogy a Lombroso-féle genie-elméletnek – amely szerint a lángelme nem egyéb, mint eltorzult agyvelő, – a titokzatos és megmagyarázhatatlan cáfolata-e, vagy pedig csak az ember gyarlóságának és stilizáló mivoltának a bizonyítéka, hogy az igazán nagy ember körül csakhamar megterem a mithosz. Az igazi hősöket az utókor mindig kapcsolatba hozza az istenfogalommal, leginkább a pantheisztikus világnézet szerint valami természeti erő, vagy jelenség megszemélyesítőjének tekinti s a cselekedetei rendkívüliségét az emberfelettiségével magyarázza.
Nagy Napoleont már a kortársai körülvették misztikus, szimbolikus jelentőségű dolgokkal, mithológiája már az életében megkezdődött. A nevéhez fűződő sok kabbala közül egyike a legérdekesebbeknek és a legkevésbé ismerteknek ez az u. n. “mágikus háromszög”:

1. NAPOLEON
2. APOLEON
3. POLEON
4. OLEON
5. LEON
6. EON
7. ON

Ha ennek a háromszögnek a sorait az 1., 7., 5., 4., 2., 6., 3. sorrendjében összerakjuk, ez jön ki: Napoleon on leon oleon, apoleon eon poleon, – ami hibátlan görög mondat s ez az értelme: Napoleon oroszlánja volt a népeknek s feldulta városaikat.
De a Herodotosza Napoleonnak csak a halála született meg. A mult század negyvenes éveiben élt valami Perez abbé, aki rendszerbe foglalta a császár mithológiáját s valóságosan megdöbbentő logikával és világossággal bizonyította, hogy Napoleon nem volt más, mint Appolónak, a napistennek újból való megtestesülése, az Új Apolló.
Ezt bizonyítja úgy a vezetékneve, mint a keresztneve. Ez utóbbi nem egyéb, mint a görög Neo-Apolleon (új Apolló-istenség) szónak az összevonása, míg vezetékneve nyilván a nappalt jelenti. A nap ugyanis két részből áll: a jó részből (olaszul buona parte), amely a nappal, s a rossz részből (mala parte), amely az éjszaka. Tudjuk, hogy a Bonaparték neve eredetileg csakugyan Buonaparte volt.
Napoleonnak minden családi vonatkozása is beleillik a Nap mithológiájába. Anyjának, Ramolini Leticiának a keresztneve vigasságot, örömet jelent. Minden nép hitregéjében ez a neve a napot szülő hajnalnak. Negyedmagával volt fitestvér Napoleon, mindegyikük az esztendő egy-egy szakát jelenti; ő maga a nyár, amikor a nap császári fénnyel diadalmaskodik. Két testvéréből király lett, ezek az ősz és a tavasz, amikor a nap még hatalmas ugyan, de fénye mégis csökkentebb. Legifjabb testvérének ez volt a címe: Canino hercege. A caninus szó, amely egy gyökből ered a candidus-szal, az ó-latin nyelvben annyit jelentett: fehéren csillogó. Vajjon lehet-e szebb, mitológikusabb nevet adni ennél a télnek?
Napoleon története pontról-pontra megegyezik a nap életével. Mint első konzul és mint császár összesen tizenkét évig volt Franciaország ura: ez a napév tizenkét hónapját jelenti. A tengerből merült fel, Korzikán, mint a nap s a tengerbe sülyedt alá, Elbán, Szent-Ilonán, mint a nap.
Délen, ahol a nap ereje hatalmas, mindig diadalmaskodott, Egyiptomban, Olaszországban vereség nem érte, de elhagyta a szerencséje északon, a Berezinánál, Waterloonál, ahol a nap hatalma is megtörik.
Még a “száz nap”-nak is megvan az analógiája a nap életében. Amikor nyári alkonyatot nézünk, egyszerre azt vesszük észre, hogy a lángoló, sziporkázó tűzgomolyag, amint odaért a szemhatár peremének széléhez, egyszerre vörösfényű, erősen körülhatárolt gömbbé lesz, amely lassan csúszik alá. Ez a vörös gömb az úgynevezett napfantóm; nem a nap maga többé, csak a képe, amely a lég tükröződésének a szárnyán még egyszer visszatér tengeren túlról.
Ilyen volt a Napoleon visszatérése Elba-szigetéről, ilyen fantóm a száznapos uralkodás, amelyet azután az igazi alkonyat követett Szent-Ilonán.
Ezek a Napoleonnak a legmeglepőbb, legfrappánsabb adatai. De nem kevésbé érdekesek azok a részei sem, amelyekben Perez valóságos statisztikai kimutatásokat ad egyes pogány vallások napisteneiről s ezeket az adatokat hasonlítja össze a Napoleon családja tagjainak a számával, csatáival, élete korával s a többivel. Az egybehangzás itt olyan bámulatos, hogy az olvasó szinte kábultan teszi le a könyvet s nem tudja, hogy higyje-e, hogy Napoleon csakugyan sohasem élt a világon, vagy pedig azt, hogy valóban mithológiai hős, a nap megtestesülése volt.
Száz esztendő nagy távolság, köde a nagyok tényét fantasztikus, irreális körvonalakká veti szét, misztikus, mithológikus fátyolt borít az eseményekre és a hősökre. De Napoleont már harminc esztendővel a halála után besorozta a hitregés hősök közé az emberi képzelem. Nem annak a tanusága-e ez, hogy óriás voltában háromszorta távolabb állt tőlünk a többinél, hogy felhők közé érő alakja háromszoros gyorsasággal tűnt el oda, ahol már csak fantáziánk szeme képes utólérni.

Forrás: Cholnoky Viktor: Kaleidoszkop.

2020. június 30.

Szóljon hozzá!