Kicsi a nagyban

Nézem a feszülő vashidat a folyó fölött, nézem a hatalmas acélívet, a nehéz és hűvös oszlopokat, az erőt csodálom az egész építményben, a tartást, a kitartást, a vas hatalmát, pontosan kiszámított eltűrését a súlynak, tehernek, csodálom hát a nagyságot a hídban – s míg csodálom, azt is észreveszem: kicsi szegek tartják az íveket és oszlopokat. Apró szegek, amelyek sokan vannak, és mind a helyükön vannak, a pontosan kiszámított helyen, ahol a legerősebbek, ahol a legjobban bírják a súlyt, a terheket. Persze: kicsi a nagyban – mondom magamban. Kicsi szeg a nagy hídban. Csak így, együttesen érnek valamit. A kicsi, s a nagy is. Így lehet egész, így lehet erős, és nagy terhek elbírója a híd.
S már hasonlítom a látványt, fordítom magunk felé a következtetést: talán ugyanígy vannak az emberi lélekhídban hangulat-szegek; talán épp ily kölcsönösségben él egyén és társadalom.

Fotó: Bartha Árpád

Forrás: Új Élet, 1978/23. szám