Próbáltam elmondani
panaszomat a felebarátomnak
– kinek, ha nem a legközelebbinek? –
de nem volt rám ideje.

Aztán a járókelők kabátujját
érintettem félénken:
– Kérem, csak egy percre!
De mind sietett s röpke
legyintéssel intézett el.

Végül az Úrhoz folyamodtam,
szépen térdre ereszkedve,
ahogyan Anyótól láttam,
de Ő éppen a Szíriuszon
vizsgálódott, vagy csak
céltalan kóborolt, lényeg,
hogy hangom nem érte el.

S akkor sorjázni kezdtem
búmat egy fecnire,
nagy nyomtatott betűkkel,
hogy az utódok is értsék,
s úgy tervezem,
az első elhaladó ismeretlennek,
vagy éppen neki, a Beígértnek
majd zsebébe csempészem:
mert nem lehet felrepülni
ekkora teherrel.