Fülöp Kálmán: Üzenet a Theológiára

Látod, az emlékek nem fakulnak,
néha kísértnek s őrzik titkomat.
Mardos a múlt, gyökerek égnek,
s tőrrel szúrnak a megkésett szavak.

Az Úr kegyelme mégsem késett,
s bár nem lehettem prédikátora,
biztatom versemben a népet,
intem, ne sújtsa Isten ostora.

Eszköz vagyok a Ő kezében,
porszem csupán, a sivatag porában.
Szelleme kötelez, biztat és erőt ad,
száguldok fényként e terhes világban.

Tudom, hogy egyszer megmérettetem,
szavaim súlyán elbillen a mérleg.
A többlet annyi legyen, Istenem,
amennyiben népem sorsa férhet.

Ezt a többet én neked köszönöm,
ódon falaid közt ragadt rám a jó.
Míg roncsolt testem vonszolom e létben,
tied az üdv, a kegyelem, a szó.

2020. július 1.

1 hozzászólás érkezett

  1. Nászta Katalin:

    Így van, így legyen. Köszönöm!

Szóljon hozzá!