Younghusband ezredesnek expedíciója, miután Giangcenél szinte játékszámba menő könnyűséggel megverte az ellenállásra kísérletet tevő tibetieket, belépett a buddhizmus szent földjére s elindult a világ legtitokzatosabb városa, a dalaj láma székhelye: Lassza felé.

S ezzel megtörtént az első lépés arra, hogy Tibet feltáruljon a tudománynak, a kultúrának és a – politikának. Mert tudvalevő dolog, hogy Tibet nemcsak a titkok országa, nemcsak a lámák világa, hanem egyszersmind a leghatalmasabb és tökéletesen megvívhatatlan védőbástyája is Indiának. S ez a tény a magyarázata annak, hogy miért indított Anglia expedíció neve alatt hadsereget Tibetbe s miért tette ezt éppen akkor, amikor Tibet északi szomszédja, Oroszország, Ázsia más mezein volt kénytelen lekötve tartani az erejét.

Anglia egész ázsiai politikája ebben a négy szóban foglalható össze: India megvédése Oroszország ellen. Ezért kerítette hatalmába a Vörös-tengert, ezért keresi az afgán emir s a perzsa sah barátságát, ezért nyújtott segítséget Japánnak az orosz hatalom megtörésére Kelet-Ázsiában s ennek a politikának tett fel a fejére koronát akkor, amikor expedíciót küldött Tibetbe.

Tibet az egész földnek a legnagyobb fensíkja, amelyet mindenfelől ormótlan hegyóriások vesznek körül; délről a Himalája, keletről a Szecsuán, nyugotról pedig a Kavakorum és Kuen Lün hegyei. Az egész kétmillió négyszögkilométernyi, tehát nyolc Magyarország nagyságával felérő terület 3500 és 5000 méternyi magasság közt változó fensíkokból áll, amelyek fölé 6000-7500 méter magas hegyek emelkednek. Rettenetes sziklasivatag ez, a legnagyobb részében terméketlen s mégis, mintha kincset rejtegető ország volna, mindenünnen szinte járhatatlan hegyi utak, hágók, szurdokok, sziklasikátorok visznek csak bele s ezeken a hegyi utakon a kontinentális klima minden kellemetlensége mellett meg kell küzdeni az utasnak még azokkal a bajokkal is, amelyeket e kietlen magasságokban a levegő ritkasága s megcsökkenő súlya okoz: nehézlélegzés, szívdobogás, ájulás, orr- és fülvérzés.

Az egész országot nem lakja egészen másfél millió ember. Leginkább apró kunyhókból összeverődött falvakban laknak s magának a buddhizmus fővárosának, Buddha Rómájának, Lasszának lakosságát is mindössze 70.000-re becsüli az az egyetlen – majd azt mondtam európai – idegen tudós, Kavagucsi Ekái japáni pap, aki bejutott ebbe a városba.

Az első európai, aki eljutott Tibet földjére, tudvalevően magyar ember volt: Kőrösi Csoma Sándor, aki az első tibeti nyelvtant is megírta és 1834-ben adta ki Kalkuttában. Utána 1856-ban a Schlagintweit testvérek, a hatvanas és hetvenes években angolok, Hayward és Forsyth, a nyolcvanas és kilencvenes években oroszok, Grombcsevszkij, Bogdanovics és Przsevalszkij jártak Tibetben – a politika, amely visszatükröződik a tudomány tükrében. A legújabb kutatói voltak ennek az ismeretlen területnek Hedin Szven, részben Stein Aurél (szintén magyar ember) és Landor, aki borzalmas szenvedéseket élt át a tibetiek fogságában.

Mind e tudósok és utazók közül azonban egy sem tudott eljutni utazása főcéljához, Lassza városához. Japáni tudósnak, Kavagucsi Ekáinak köszönjük mindazt, amit erről a városról tudunk.

Kavagucsi, aki japáni buddhista pap, 1897 júniusában hagyta el Japánt, hogy Tibetbe utazzék. Utjának igazi célja tulajdonképpen vallástudományi volt, a buddhista szent könyveket eredeti tibeti szövegükben akarta tanulmányozni, mert a kinai fordítások nem pontosak és sok félreértés is van bennük. Ebből a célból Kavagucsi először a tibeti nyelvet akarta teljesen elsajátítani s azért a Himalája-hegységben lévő Dardsilingbe utazott, ahol már általános a tibeti nyelv használata. Tovább mint egy esztendeig tartózkodott ott s ezalatt eléggé megtanulta a tibeti nyelvet.

Vessük itt közbe, hogy a japáni embernek egy cseppel sem könnyebb a tibeti nyelvet megtanulni, mint akár a magyarnak vagy a töröknek. Rendes szokás a japáni nyelvet csak úgy egy kalap alá venni a kinaival, pedig igen nagy a különbség a kettő között. A nyelvbeli atyafiság köztünk mongolok között így áll: feloszlunk két nagy törzsre, a többszótagúak s az egyszótagúak törzsére. Az első törzsben négy család van: az uráliak, az altájiak, a japániak és a kóreaiak. Az uráliak feloszlanak a szamojédekre és a finn-ugorokra, vagyis mi magyarok is közéjük tartozunk, az altájiak állnak törökökből, tulajdonképpeni mongolokból és tunguzokból. A japáni családban csak nyelvjárási eltérések vannak, a kóreaiban szintén. A másik törzs, az egyszótagúak törzse csak két családra oszlik, amelyiknek egyike annámi, a másik pedig az indokinai: ebbe a legutóbbiba tartoznak a következő nyelvindividuumok: tibeti, birmai, lohita, san és kinai nyelv. Vagyis míg a japáni nekünk unokatestvérünk, addig a kinai csak igen messziről atyánkfia. S körülbelül ugyanez a távolság van a japáni és a tibeti között.

Kavagucsi Ekáinak tehát nem volt könnyű mesterség a tibeti nyelv megtanulása, nem csoda tehát, hogy egy évnél több időt töltött el Dardsilingben. Innen 1898-ban indult el a kinai diáknak adva ki magát s kinai álöltözetet öltve érkezett meg a következő esztendő februárjában Rahmanduba, Nepál fővárosába, ahol egy hónapig tartózkodott, hogy kitudakoljon valami titkos és biztos utat Tibetbe. De hiába volt minden iparkodása, nem tudott útra találni. Még egy esztendőt kellett eltöltenie a tibeti határon, egy kis falucskában, ahol a szerencséje összehozta egy buddhista tudóssal, aki a lasszai Széra-egyetemen nyerte el a doktori rangot. Az „egyetem” és a „doktor” szó ugyancsak furcsán hangzik ebben az exotikus miliőben, de nincs más szavunk, amellyel visszaadjuk a buddhista tudomány mesterszavait.

Ebben a kis faluban szerzett magának Kavagucsi olyan barátokat, akik végre elárultak neki egy titkos hágót, amely csak a nyári hónapokban volt járható. A japáni tudós nekiindult az útnak egymagában s amiket elmond, az szinte a mesék országába való. De lelke rajta, mondjuk el utána. A hegyi hágó egyes pontjain hétezer méter magasságra emelkedett a tenger színe fölé s Kavagucsi jéghideg szélben, hóesésben viaskodta magát keresztül rajta. A szilaj hegyi patakok s a glecserek alárohanó vize, amelyeken keresztül kellett gázolnia, többször magukkal ragadták; egyszer éjjel a hó csaknem egészen eltemette, rablók háromszor támadták meg s nem hagyták meg egyebét, csak a könyveit. A hó folytonos fehérségétől szemgyulladást kapott, egyszer pedig megtámadták vadkutyák s csunyául megtépték.

De mégis eljutott Lasszába. Az egyetemen szerencsésen letette a vizsgálatokat „széra i amhi” (a Széra orvosa) lett s orvosi gyakorlatot kezdve csakhamar megismerkedett a város legelőkelőbb családjaival, sőt szoros barátságot kötött Kamba Kó Szannal, aki előbb pénzügyminisztere volt Tibetnek s annak a házába ment lakni.

Egy napon azután kiderült róla, hogy japáni ember. Szerencsére még idején neszét vette a dolognak, megszökött a városból s szerencsésen indiai területre jutott. De a barátai ugyancsak rosszul jártak; mindet elfogták, a volt minisztert tömlöcre vetették, az egyetem egy részét pedig bezárták.

Kavagucsi Lassza lakóinak a számát, mint már említettem, 70.000 főre becsüli, ezek között 1617.000 lehet a pap. Maga a város véghetetlenül piszkos. A középpontján van Buddhának mint Szákia Muninak a temploma, benne az istenség aranyozott szobrával, amelyet 643-ban Krisztus születése előtt hoztak ide Kinából. A papok itt gong, csengetyű és valami cimbalomféle hangszer kísérete mellett karban énekelnek, a szent szobor előtt lévő lámpásokban pedig szakadatlanul ég a vaj.

A templom előtt húzódik el a Balkor, a főút, amelyen a miniszteriumok s egyéb nyilvános épületek állnak. Itt vannak a boltok is. A város körül húzódik el a Ringkor, ahol a zarándokok vezeklenek, hangosan sorolva fel bűneiket, kezüket a fejük fölé emelve, majd a szájukhoz és mellükhöz értetve, azután pedig kitárt karral a földre vetve magukat. Amikor megint felállnak, a lábukkal tiporják szét a port ott, ahova a kezük ért. S gyakran hallani itt ilyenforma vezeklést is:

– Ó, Kalimbó Tia Szákia Muni Buddha, vezeklem itt azokért a gyilkosságokért és lopásokért is, amelyeket még csak a jövőben fogok elkövetni…

Kavagucsi látta a buddhista pápát, a dalaj lámát is. Az udvari orvos segédorvosnak akarta szerződtetni az udvarhoz s a dalaj láma látni kívánta.

A palotának, amelyben lakik, Ce Potala a neve s a város északnyugoti részében fekszik egy dombon. A japáni tudóst kinai stílben díszített falak és kerítések labirintusán át vezették a láma elé, aki fiatal, huszonnyolc éves ember volt, intelligens arccal. Széken ült, sárga selyemből és vörös posztóból készült ruha fedte a testét, a fején sárga, hegyes tatársüveg. A balkezében a bó-fa gyümölcséből faragott egyszerű olvasót tartott. Bár mérhetetlen kincsei vannak, nem hord soha semmiféle ékszert. Kavagucsinak teát adatott a szolgáival, megáldotta s azt mondta neki:

– A tudományoddal segítségére kell lenned a papjaimnak.

Amint látható, mindabban, amit Kavagucsi magával hozott Lasszából, nagyon kevés olyan dolog van, ami titokzatosságot lehelne, ami a misztikum érzetét keltené fel. Pedig valószínű, hogy Lasszának vannak titkai. De a Kavagucsi furfangja nem volt képes beléjük hatolni.

---

Forrás: Cholnoky Viktor: Kaleidoszkop.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ