Elmúlt idő

az álmos bocskor porcsíkot
hagyott az ólomszürke reggelen
s marháink csavaros szarva
nyomta magasabbra de megrekedt
a langy levegőjű felhő alatt a szürkeség
érett színben játszó sugárkévék
nyomultak elő a felhők mögül

a növekedő felhő
gyomrunkba szállt alá
mert tudtuk jön az égiháború
már éreztük az eljövő eső langy vizét
s a fűben fekve néztük
a sugárkévék elhalását
nem tettünk semmit
tétlen vártuk az elkövetkező időt
dörgött de már nem viccelődtünk
az égiek rovására
biztattuk egymást
nincs mitől félnünk

a meghagyás szerint
nem álltunk a nagy fák alá
bíztunk édesanyánk
négyesen szőtte harisnyánkban
s lassan bőrig ázva néztük a fehér csíkkal
becsapódó mennykövet a bérci fenyőbe
meleg légnyomás
nyomta össze fejünket a tisztáson
ennek a napnak is vége volt
hazafelé cuppogó bocskorunkat húztuk
az úton folydogáló vízben
kikerülve a sarat