úton vagyok hazafelé tartok

a rőt színűre váltott domboldalon
utak szabdalják darabokra a határt
az idő karjaiban vergődik
a vénülő augusztus
kifulladt ereje fogytán
lassan megadja magát

szépasszonyok tánca
veri fel az út porát
az aratatlan búzatáblák között
mezítlábas korszakom
forró porát érzem talpam alatt

szép vagy Csíkország
hála Isten ez ma még nem elmlék

a marton ülök
lábam alatt a megszáradt patakmeder
mintha a halál kanyargózott volna itt
elvive az életet
a megrepedezett iszap
vagdalja darabokra és mutatja
a csigák útját jelző ezüstös csíkokat
őket az ösztön hajtotta a túlsó part
a jobb lehetőség felé
hosszú volt rövid volt az út
csalódtak
a sorsok különböznek

az esti szellő felsír az égerfák ágai között
és a levelek koppanva egymásra esnek

a fűzfalevelek sárga
nesztelenséggel hullnak
és takarják be a medret
így lesznek szemfedővé

lehangoló érzelmi ébresztés

elindulok
vár az otthon

jófele visz utam
remélem haza is érek