A rovatban ma egész Markó-kötet román nyelvű sikeres átültetéséről adhatunk hírt: Kocsis Francisko barátunk lefordította a költő egyik legutóbbi verseskönyvét (Bocsáss meg, Ginsberg – Iarta-ne, Ginsberg), vállalkozása nemrég jelent meg a Curtea Veche kiadásában. A kötet fülszövegében a beleérző fordító egyúttal méltatja a szerző költészetét, megállapítva: „ Úgy tűnik, a magyar nyelvvel kivételeznek a múzsák, a huszadik századi Erdély ugyanis nagy költők egész sorát állította, Markó Béla pedig ezek egyike.” A továbbiakban, rendre, a kötet néhány jelentős versének kétnyelvű változatát is bemutatjuk, Kocsis Francisko konzseniális tolmácsolásában.

Submarin / Buborék

Aia a fost adevărata schimbare de regim.
Masacrarea acordeoanelor.
Încă şi astăzi mă doare inima pentru ele,
dacă mi-amintesc că uneori seara
şi-au mai făcut auzit bocetul cele câteva
care au mai rămas în viaţă.

Tăcerea saxofoanelor arestate,
precum dansatoarele negre când
se odihnesc cu picioarele întinse
pe un scaun incomod.
Dictatura chitarelor electrice
ajunse brusc la putere.

Unica revoluţie autentică.
Singura tiranie pe care a meritat
s-o îndurăm până azi:
John, Paul, George şi Ringo
în turnul de comandă
al submarinului galben.

Da, ştiu, John a ajuns deja de mult,
şi undeva a ajuns şi George la mal,
dar noi încă suntem aici şi-acum,
în submarinul galben,
care nu se va scufunda definitiv niciodată,
căci oricum doarme în fiecare noapte
în groapa Marianelor, dar şi de-acolo
i se aude strania muzică.

Imposibil de oprit, curge
precum sângele dintr-o rană de glonţ.
Singura teroare acceptabilă e Pepperland.
Abuzul de putere al chitarelor solo.
Rezistenţa chitarelor ritmice.
Aşteptarea şenilatelor chitare bas.
Rafalele mortale ale toboşarilor
care ne reînvie iar şi iar.

Pe prietenul meu nu-1 trezeşte însă
această rafală de armă, pentru că şi el
se afla acolo, în plutonul de execuţie
alături de cei ce au doborât la pământ
valsul Dunărea Albastră
şi înflăcăratele marşuri ale biruinţei.
La şaptesprezece ani a făcut febră
de la strunele fierbinţi ale chitarei,
care se înroşeau continuu,
ca rezistenţele unui reşou electric,
şi febra nu i-a mai scăzut niciodată.

Submarinul galben hoinăreşte prin pârâul
alpin ce se izbeşte cu tâmpla de stâncă
ori prin apa domoală a Râului Negru,
prin Olt, prin Mureş,
prin valurile înnoptate ale lacului Sfânta Ana,
până în vegetaţia deasă a pădurii,
în eternul crepuscul,
aşteaptă iuţarii cu frizuri-Beatles,
urechiuşele, piciorul-căprioarei,
dar şi buretele-viperei pe-alocuri.
Ne urmăresc fără contenire.

Ca o chitară uriaşă lansată la apă
pluteşte submarinul galben,
apoi se scufundă încet.
Avem deasupra capului o bulă,
ca în benzile desenate,
dar nu conţine niciun cuvânt,
doar note muzicale colorate.

A fost aici John, au fost şi Paul, şi George,
a fost aici printre noi şi Ringo,
a fost pe-aici şi submarinul galben,
nu se poate scufunda,
asta e unica revoluţie
care de o jumătate de veac
îşi sfârtecă propriii copii,
dar nu reuşeşte să-i înghită.

Suntem închişi aici.
Ne îmbulzim în jurul periscopului.
Încerc şi eu s-ajung acolo.
Poate voi zări chipul cu tunsoare
tip ciupercă al lui Dumnezeu
cum vine spre noi călcând pe ape.
Te-ai întors totuşi, îi spun,
nu te-ai schimbat deloc.

În româneşte de Kocsis Francisko

*

Az volt a valódi rendszerváltás.
A tangóharmonikák lemészárlása.
Pedig ma is fáj értük a szívem,
ha néha eszembe jut, hogy esténként
még sokáig felsírtak itt-ott néhányan,
akik életben maradtak.

A letartóztatott szaxofonok hallgatása,
mint amikor a fekete táncosnők
kinyújtott lábbal megpihennek
egy kényelmetlen széken.
A hirtelen hatalomra került
elektromos gitárok diktatúrája.

Az egyetlen igazi forradalom.
Az egyetlen zsarnokság, amelyet
máig érdemes volt elviselni:
John, Paul, George és Ringo
a sárga tengeralattjáró
parancsnoki tornyában.

Igen, tudom, John már rég megérkezett,
és valahol partra szállt George is,
de mi azóta is itt vagyunk
a sárga tengeralattjáróban,
amely soha nem fog végleg elsüllyedni,
hiszen úgyis ott alszik minden éjszaka
a Mariana-árokban, és onnan is
felhallatszik különös zenéje.

Ömlik megállíthatatlanul,
mint golyóütötte sebből a vér.
Csak Pepperland az elfogadható rémuralom.
A szólógitárok hatalmaskodása.
A ritmusgitárok kitartása.
A lánctalpas basszusgitárok várakozása.
A dobverők halálos sortüze,
ami újra meg újra életre kelt minket.

Ám a barátomat nem támasztja fel
ez a fegyverropogás, mert ő is
ott volt a kivégzőosztagban
azokkal, akik leterítették
a Kék Duna keringőt
és a kipirosított győzelmi indulókat.
Tizenhét évesen belázasodott
a gitár forró húrjaitól,
amelyek egyfolytában izzottak,
mint a fűtőszálak egy villanyrezsóban,
és többé nem ment le a láza.

Jár-kel a sárga tengeralattjáró
a sziklafalba belefejelő hegyipatakban
vagy a Feketeügy lassú vizében,
az Oltban, a Marosban,
a Szent Anna-tó sötét hullámaiban,
míg állnak a parton a sűrű aljnövényzet
között az örökös félhomályban
a Beatles-frizurás keserűgombák,
rókagombák, őzlábgombák,
egy-egy gyilkos galóca is.
Figyelnek minket szakadatlan.

Mint egy vízre bocsátott hatalmas gitár,
lebeg a sárga tengeralattjáró,
aztán óvatosan alámerül.
Buborék van a fejünk fölött,
akár egy képregényben,
de nincsenek szavak benne,
csak színes hangjegyek.

Itt járt John, itt járt Paul, itt járt George,
itt járt Ringo is köztünk,
itt járt a sárga tengeralattjáró,
nem tud elsüllyedni,
ez az egyetlen forradalom,
amely egy fél évszázada
kóstolgatja saját gyermekeit,
és mégsem bírja felfalni őket.

Be vagyunk zárva ide.
Tolongunk a periszkóp körül.
Próbálok odajutni én is.
Hátha meglátom Isten
gombafrizurás arcát,
amint lépdel felénk a vízen.
Mégis visszajöttél, mondom,
nem változtál semmit.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ