(III. karantének)

napkeresőnek holdimádónak
születtem mint bárki más
új szépségeket akartam megtalálni

a halál ott még nem volt téma
a Mikó-kerti egyetemi bentlakás
ötágyas zsúfolt szobáiban
még a bajok is szépek voltak
komolyságom nevetés kellett volna
legyen de már akkor sem tudtam
szívből felkacagni vélni
tudtam hogy mind emberek vagyunk

jéghideg vízbe mártózva az Istenszéke alatt
elpusztíthatatlannak éreztem
magam titkaim voltak terhesek
és kerestem a szerelmet talán
szép is voltam megilletődött
komolysággal mindenről tudtam
beszélni és szerettem másokkal
együtt hallgatni a zenét annyira
szerettem lenni hogy alvásra kevés időt

pazaroltam sokáig nem
méricskéltem gondolat
és indulat arányát és olyan
barátokat képzeltem el akiket sohse
láttam hús-vér valójukban
nem hízelegtem a rútnak és sok
mondanivalóm közben belémszakadt
és sohse kértem olyasmit hogy
amit mondtam tettem ne
mondja el senkinek elhittem
hogy kikékül felettem az ég

mikor tanultam meg hogy árt
a napfény is mióta
gyanakszom majd mindenkire
mióta félek másoktól

most szeretek aludni és
szeretek hallgatni a belémtört
szavak történetek idegenekkel
együtt dolgozom és esély
nincs hogy megismerjük egymást
nem akarok egyforma lenni
másokkal minden ember külön
világ kéne legyen

ironikus lettem ironikusan
mosolygó folyton a szeretetről
beszélnek de csak üres szólamokat
igen és nem helyett nem akarom azt
mondani hogy mégis akár tulajdonképpen
a zenét egyedül hallgatom

nem merem megfogni a kezedet
pedig egyetlennek te maradtál nekem
és szeretnék többes szám első
személyben beszélni rólunk

hogy vagyunk még vagyunk
lassan csak egymásnak vagyunk
legyünk hát egymásért

talán a kalodába zárt világ is
végtelenre tágul körénk

2020. július 4.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ