Grădina îngheţată / Fagyott kert

Până acum, în viaţa mea s-a făcut primăvară
de exact şaizeci şi şapte de ori, dar nu putem vorbi
de mai mult de patru sau cinci mii de cazuri nici dacă
iau în considerare memoria scrisă a omenirii,
deci statistic rezultă cu o mare probabilitate
că totul va fi în regulă şi de data aceasta,
însă am putea crede acelaşi lucru şi despre banda-scai,
de pildă, după mii de utilizări, căci
pentru cele mai fiabile tipuri producătorii
garantează circa zece mii de încheieri, nu mai multe,
deci într-un moment dat încă funcţionează cum trebuie
şi-apoi dintr-odată nu se mai poate încheia,
sau din contră, nu mai cedează la descheiere,
tot aşa cum, după o vreme, se adună-n urma
noastră multe mii de momente în care am făcut dragoste,
am stat de vorbă sau am dormit,
dar şi mai multe plecări sau sosiri, însă nimeni
n-ar putea, totuşi, afirma că va fi mereu la fel,
deşi deocamdată nu se va schimba probabil nimic,
iar diferenţa dintre probabilitate şi certitudine
e precum fisura îngustă cât un fir de păr
prin care viaţa şi moartea se vor întrepătrunde cândva,
sau ca o pată de aburi pe sticla rece a oglinzii,
bineînţeles că primăvara va veni şi anul acesta,
nu acum, ci ceva mai târziu,
încă ne aflăm la mijlocul iernii, această bruscă
încălzire primăvăratică e doar amăgire, curând
va îngheţa totul la loc, dar nu exact cum a fost,
căci între timp s-a topit zăpada şi s-a prelins
prin crăpăturile pământului, deci nu se poate
reproduce totul cu precizie, e alt îngheţ,
sunt tot mai suspicios, deşi se poate prevedea deja
cu o precizie de şaizeci, şaptezeci, optzeci,
nouăzeci de procente ce se va întâmpla
mâine sau poimâine, ba chiar mai mult,
odată ne vom ridica poate şi la nouăzeci şi nouă
de procente, cu cât experienţa noastră e mai vastă
şi cunoaştem tot mai multe elemente
ale acelei actualităţi din care se clădeşte viitorul,
însă acele zece procente, apoi acel unic procent,
sau eventual şi mai puţin de-atât vor rămâne,
cred că acest procent lipsă e ceea ce se numeşte
Dumnezeu şi trebuie să ne pregătim pentru clipa
când cerul şi pământul nu se vor închide noaptea
ca o scoică, crengile pomilor vor atârna veştejite
precum cârligele negre ale scaibenzii definitiv uzate,
îl tot reducem pe Dumnezeu, e tot mai mic,
dar nu face decât să râdă de noi, se piteşte afară
în grădina îngheţată la loc, ca un greier hibernând.

În româneşte de Kocsis Francisko

*

Az én életemben eddig pontosan hatvanhétszer
jött meg a tavasz, de ha az emberiség írásos
emlékeit veszem figyelembe, akkor sem
beszélhetünk négy- vagy ötezer esetnél többről,
vagyis statisztikailag eléggé valószínű,
hogy ezúttal is teljesen rendben lesz minden,
viszont ugyanezt gondolhatnánk például
a tépőzárról is sokezernyi használat után,
hiszen a teherbíróbbaknál a gyártók körülbelül
tízezer tépést szoktak szavatolni, nem többet,
tehát egy adott pillanatban még rendesen működik,
aztán egyszerre csak nem lehet összecsukni,
vagy éppen ellenkezőleg, nem lehet kinyitni,
mint ahogy egy idő után már sok ezer szeretkezés,
beszélgetés vagy alvás van mögöttünk,
és még ennél is több indulás vagy érkezés,
mégsem állíthatná senki, hogy mindig így lesz,
bár egyelőre valószínűleg nem változik semmi,
és a valószínűség meg a bizonyosság között
annyi a különbség, mint az a hajszálvékony repedés,
ahol az élet és a halál egymásba ér majd,
vagy mint egy párafolt a hideg tükrön,
természetesen az idén is megjön a tavasz,
nem most, hanem valamivel később,
még a tél közepén vagyunk, csak látszat
ez a hirtelen tavaszi felmelegedés, visszafagy
hamarosan, illetve mégsem ugyanúgy,
ha közben elolvadt, és beszivárgott a föld
repedésein a hó, tehát nem minden
reprodukálható pontosan, hiába fagy meg ismét,
egyre többet gyanakszom, miközben már
hatvan-, hetven-, nyolcvan-, kilencven-
százalékos biztonsággal meg lehet mondani,
hogy mi is történik holnap vagy holnapután,
sőt, egyszer talán kilencvenkilenc százalékra is
feltornásszuk magunkat, minél nagyobb
a tapasztalatunk, és minél több elemét ismerjük
annak a jelenvalóságnak, amelyből a jövő épül,
ám az a tíz százalék, aztán az az egy százalék,
vagy esetleg még kevesebb úgyis megmarad,
azt hiszem, úgy hívják ezt a hiányzó részt,
hogy Isten, és fel kell készülnünk a pillanatra,
amikor éjjel nem csukódik össze az ég a földdel,
ernyedten lógnak a fák ágai, akárcsak a
végképp elhasznált tépőzár fekete horgai,
szorítjuk vissza Istent, már egyre kisebb,
de csak nevet rajtunk, és meghúzódik lent
a visszafagyott kertben, mint egy alvó tücsök.