A szerző rajza

Orfeusz későn kezdett énekelni
Tilalmas volt, de mégis visszanézett
Euridiké elveszett az éjben
Nem hozta vissza dallamos igézet
Távolodott és végül elmerült
Gomolygó magány komor világába
Áttetsző lelke oda menekült
Hol örökös az égi fény halála.
A semmi szép és amit elkerült
Ha újra élné, égő kínnal fájna.
Most lassan szövi sűrű, sötét fátylát
És elfedi szerelme arca mását
Ki messze viruló mezőkre érve
Majd felejti, hogy hol volt és mivégre
Ő énekel? Vagy csak madarak zengnek
Ritmusára a hulló könnycseppeknek…
Amíg peregnek, színes kristállyá válnak
Tükörképül a kelő szivárványnak.