„JENŐ! JENŐ!”

Vadnay László egy kis eldugott balatoni fürdőhelyen töltötte az elmúlt nyarat.
— Mi az ördögöt tudtál ott csinálni? — kérdi tőle egykori szerzőtársa, Békeffy István.
— Minden délben kimentem az állomásra, és megszámoltam, hogy hány Jenő utazik a vonalon.
— Megőrültél? Hogy tudtad megszámolni őket?
— Úgy, hogy mikor megállt a vonat, föl és le szaladgáltam a peronon, és folyton ezt ordítottam: „Jenő!” Erre mindig kidugta a fejét öt-hat ember, én megszámoltam őket, konstatáltam, hogy egyik sem az a Jenő, akit én keresek, és hazamentem.

Színházi Élet, 1931/50