40. rendezvényét indítja szombaton a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Sajtóértekezlet a Mikó Vár udvari színpadán. Balról jobbra: Füleki Zoltán, Borboly Csaba, Ferencz Angéla, Filip Ignác. Fotó Ádám Gyula (2020. július 7.)

Most, amikor az egész világon azon törik a fejüket a szolgálatos okosok, miként avassák természetessé és elfogadhatóvá azt, hogy a világjárvány miatt rendre elmaradnak a nyári-őszi évadra betervezett művészeti tömegrendezvények, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál szervezői és helyi fenntartói – Hargita megye tanácsa és Csíkszereda városvezetése – abban járnak, miként menthetnék át a kényszerpihenőn azt a lokális igényből sarjadt közkedvelt rendezvényüket, mely immár a 40. eseménysorozatához érkezett?
Július 7-én, a csíkszeredai Mikó Vár udvarán – a Fesztivál hagyományos helyszínén –  tartott hivatalos sajtótájékoztatón Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ menedzsere, a Fesztivál igazgatója bejelentette: minden megszorítás és tiltás dacára felvették a kesztyűt, s a lehetőségekhez mért eseménysort vettek tervbe; ezek sorát ütemezték be július 11 és 19-e közé. Az események közt lesznek élő koncertek, illetve élő távkoncertek online közvetítései, antologikus válogatások a világhálón a korábbi fesztiválok rögzített előadásairól. Hasonlóképpen integrálnák az internet nyújtotta lehetőségeket a Régizenei Nyári Egyetem idei lebonyolításában, hogy a szakképzésben se legyen lemaradás. Tény: ezúttal az eddiginél hangsúlyosabb lesz a helyi zenészek részvétele, viszont a technikai megoldások révén tágabbra nyílik a művészi kínálat spektruma, gazdagabb a fesztivál információs hálója.
A 40. fesztivált tartalmas mellékrendezvények gazdagítják, ilyennek ígérkezik a Kájoni-túra: gyalogosan a Mária-úton, mely ingyenes részvételű, ám regisztrációhoz kötött – tulajdonképpen július 11-én, szombaton reggel 10-kor ezzel rajtol a 40. Fesztivál, amelyhez Hargita megye tanácsa részéről Borboly Csaba elnök, illetve Csíkszereda nevében Füleki Zoltán alpolgármester ígértek támogatást, kívántak sok sikert. Filip Ignácnak, a fesztivál művészeti igazgatójának nem maradt más hátra, mint szakmailag beharangozni az alábbi műsortervben lefektetett szempontokat.

A CSÍKSZEREDAI RÉGIZENE FESZTIVÁL 2020-AS PROGRAMJA

Július 11.. szombat
16.00 ONLINE hangszerbemutató
Mikó-vár előtti tér
18.00 Joannes Kájoni 390 – Szabadtéri kiállítás- és fesztiválmegnyitó; közreműködik a csíkszeredai-sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes.
21.00 ONLINE koncert a miklósvári Kálnoky-kastélyból | KÁJONI CONSORT (Barót): Énekeljünk mindnyájan, vígan, s nagy örömmel…


Július 12.. vasárnap
16.00 ONLINE hangszerbemutató
Csíksomlyói Kegytemplom – Pápai Kisbazilika
18.00-18.45 Szentmise
18.45 KARÁCSONY NOÉMI (Brassó) | Johann Sebastian Bach
Vergnügte Ruh, beliebte Seelenlust – BWV 170 kantáta
21.00 ONLINE koncert a kolozsvári ferences kolostorból | TRANSYLVANIA BAROKK EGYÜTTES (Kolozsvár)


Július 13,. hétfő
ONLINE | On air közvetítés a TVR1 csatorna Magyar Adásában
15.00-17.00 Különkiadás – Visszatekintés a Csíkszeredai Régizene Fesztivál 40 évére
21.00 ONLINE koncert a kolozsvári Nagyboldogasszony-templomból (Kálvária) | FONTE Dl GIOIA (Kolozsvár)


Július 14.. kedd
16.00 ONLINE hangszerbemutató
Csíksomlyói Kegytemplom – Pápai Kisbazilika
18.00-18.45 Szentmise
18.45 HANS ECKART SCHLANDT (Brassó) | orgonakoncert
21.00 ONLINE koncert a nagykárolyi Károlyi-kastélyból | CARMINA RENASCENTIA (Nagykároly)


Július 15.. szerda
16.00 ONLINE hangszerbemutató Madéfalva, Szent Anna – Siculicidium-kápolna 19.00 VÁNYOLÓS CSALÁD (Madéfalva) : Laudate pueri Dominum (Dicsérjétek gyermekek az Urat)
21.00 ONLINE koncert a csíksomlyói Salvator-kápolnából CONCERTO SPIRALIS (Csíkszereda)


Július 16.. csütörtök
16.00 ONLINE hangszerbemutató
Gyergyószentmiklós, az örmény katolikus templom kertje
19.00 CSÍKI KAMARAZENEKAR | Bécs és Velence -Barokk zenei utazás
21.00 ONLINE orgonakoncert | ERICH TÜRK (Kolozsvár) | Régizene a korabeli csíki orgonákon I., Csíkcsicsó


Július 17.. péntek
16.00 ONLINE hangszerbemutató

18.00 Mikó-vár: CSÍKI KAMARAZENEKAR | Bécs és Velence –
Barokk zenei utazás (a koncertre jegyet kell váltani. Részletek
a www.regizene.ro oldalon, illetve a https://www.facebook.com/
Csíkszeredai.Regizene.Fesztival oldalon)
21.00 ONLINE orgonakoncert | ERICH TÜRK (Kolozsvár) | Régizene a korabeli csíki orgonákon II., Csíkborzsova


Július 18.. szombat
10.00 Kájoni-túra kerékpárral a Mária-úton – A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött
16.00 ONLINE hangszerbemutató
18.00 Mikó-vár: CONCERTO SPIRALIS (Csíkszereda) | Kájoni és kora (a koncertre jegyet kell váltani. Részletek a www.regizene.ro oldalon, illetve a https://www.facebook.com/ Csíkszeredai.Regizene.Fesztival oldalon)
19.00 40 év – Borkóstoló a Vinkli borszaküzlet kínálatából -a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött
21.00 ONLINE orgonakoncert | ERICH TÜRK (Kolozsvár) | Régizene a korabeli csíki orgonákon III., Csíkdelne


Július 19.. vasárnap
16.00 ONLINE hangszerbemutató
17.00 Mikó-vár: CODEX (Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy) | A sárkányölő deák (a koncertre jegyet kell váltani. Részletek a www.regizene.ro oldalon, illetve a https://www.facebook.com/Csíkszeredai.Regizene.Fesztival oldalon)
18.00 Mikó-vár: CODEX (Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy) | Boldog ember, akinek sokra nincsen gondja – In Memoriam Pálóczi Horváth Ádám (1760-1820) (a koncertre jegyet kell váltani. Részletek a https://www.regizene.ro oldalon, illetve a https://www.facebook.com/Csíkszeredai.Regizene.Fesztival oldalon)
21.00 ONLINE koncert|Babrik József: Virágom, virágom – Simó József, a BAROZDA együttes alapító tagjának feldolgozásában.

*
A hallgatóságot tisztelettel kérik a szervezők, hogy viseljenek maszkot, és tartsák be az egymás közötti 2 méter távolságot. Az ONLINE események a fesztivál Facebook-oldalán követhetők:

www.facebook.com/Csikszeredai.Regizene.Fesztival

A fesztivál ideje alatt ingyen látogatható a Csíki Székely Múzeum A csíksomlyói ferences nyomda és könyvkötő műhely c. állandó kiállítása.
Az élőben zajló események online is követhetők lesznek a Facebookon.

2020. július 8.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights