Két végtelen közt a véges tábor, az ám,
Harc és háború zsoldja apasztja hazám.
Rongyos katonák sorsa bölcsen egybeforr,
Fáznak a rigmusok, tábortűzön a sor.

Láthatatlan ellenség vörösen lobog,
Népharag ég, és vele millió egy dolog.
Égig csapkodnak a lángok, gondolatok,
Leég a tűz, pernye hull és meteorok.

Parázson mezítlábas emberi sorsok,
Toronymagasan senyvednek, kis kanócok.
Felrobbant életek szilánkjai hullnak,
Lángocska pislákol, emléke a múltnak.

Jönnek az utódok, kezükben gyertya ég,
Gyónnak egymásnak, könnyes szemük azúrkék.
Ostya s a bor, lassan nyelvük feloldozza,
Rongyos ruhájukat alázat foltozza.

Gyertyával kezükben felszállnak az égre,
Csillagokkal úsznak, megérkeznek végre.
S így a nemzet szívhangjai egybeforrnak,
Szeplői lesznek egy megtébolyult kornak.

(Benedekmező, 2019. október 6.)