1861 nyarán a nyugalmas léptű, tempós budai polgárok különös alakot láttak megjelenni a hegyes-völgyes, girbe-görbe budai utcákon. Gyönyörű szál férfi volt, valóságos dalia, galambszürke nadrágot viselt, fekete kabátot, széles pepita csokornyakkendőt. Fején galambszürke keménykalap, kezén galambszürke keztyű, kezében ezüstgombos sétapálca.
A különös, elegáns férfi a budai magistrátust kereste. Ott is Áldássy szenátor urat. ,
— Isten hozott, György, — rázta meg kezét a szenátor — már nagyon vártunk!
Az asztalról papírlapot vett fel s odamutatta vendégének:
— Ide nézz! Ilyen tábla kerül a színházi homlokzatára.
A táblán négy szó volt:

NÉPSZÍNHÁZ
HAZAFISÁG A NEMZETISÉGNEK.

— Menj, György, — mondta vedd át a színházat és légy papja ezekben a nehéz időkben a magyar nyelvnek. Mikor a különös férfi kilépett a szenátor szobájából, már kiváncsi arcokkal volt tele a folyosó. Mindenki tudta már, bogy megérkezett Marosvásárhelyről Molnár György színigazgató, az országos nevű színész, aki a budai Népszínház igazgatója lesz.

(Folytatjuk)