Kávérondó

Ha kávét iszom, odaképzelem
magam, ahol Rejtő és Karinthy
s más ily vidám bölény az eszet hinti,
József Attila Nagy Lajossal cimbi,
s a humor, kedély ottan lét-elem.
És lehet akkor sok kedélytelen
kávétlan ember, szír, keresztény, szinti,
én folytatom a kávémat meginni,
nem vagyok védve, nem is védtelen,
míg benti nem lesz a mosoly, a kinti,
és remény nem lesz a reménytelen,
addig kávét iszom, és folyton ritmi-
zálom mindazt, ami esélytelen,
és lesz a mélygray egyszerűen pinky,
és remélem, ez most elég nekem,
ne játssz, te sors, ne játsszál még velem,
hadd űzzek gúnyt a saját mérgemen,
legyek oly sprőd bűbáj, akár a Quimby,
és tűnjek el, mint a Crawford, a Cindy,
ha ami nincs ott, el se képzelem.

magamban magam körül

a magyartanárok azt hitték
tehetséges vagyok pedig
agorafóbiás voltam egyszerűen
ültem otthon és unatkoztam
máskor meg olvastam ha lehetett
többnyire nem ajtó ajtóba nyílt
fel kellett építenem egy világot
ahol nem szégyenkezem magam miatt
mindenütt gátlások és vitustánc
szabdalták szeldelték életem
ott boldog voltam önnön melegemben
de szűkre szabták azt a meleget
istenről még nem tudtam hogy halott
csak azt akartam éljen éljen éljen
kimentem enni inni találkozni a szüleimmel
a filón voltak az órarendünkben
kötelező fakultatív tantárgyak
választható muszájok között éltem mindig
magamba mindig visszakényszerültem
más szobájában önkartondoboz