Farkas József György: II. András – Miliya
Keresztes hadjáratának nyolcszázadik évfordulóján az észak-izraeli Miliyában felavatták II. András (1176?–1235) magyar király emlékművét.
A Szentföldön található településen felállított emlékmű a helyiek által máig tisztelt arra az élő hagyományra emlékeztet, hogy a nyolcszáz esztendővel ezelőtt oda érkezett magyarok közül sokan letelepedtek és beolvadtak a helyi keresztény közösségbe. A település lakói mindezt a magyaros hangzású nevekkel és egy elhagyott, a település melletti kiszáradt tónak a „Balatu’un” nevével is alátámasztják.
„Az emlékmű felállításával sajátos, jövőt építő kapcsolat jön létre Miliya és Magyarország között” – mondta beszédében Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára. A csaknem 200 éves templom melletti hét évszázados várfalon elhelyezett dombormű Zsin Judit alkotása: II. András magyar királyt ábrázolja keresztes vitézei társaságában, a lovával. A dombormű elhelyezését a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága kezdeményezte Miliyában, abban a galileai faluban, ahol a számos Lajusz/Lajos nevű család a keresztes vitézekkel érkezett ősök hagyományát ápolja. Beszédében Latorcai Csaba kifejezte abbéli reményét is, hogy a jövőben mind több miliyai látogat el Magyarországra, akár turisztikai, akár tanulmányi céllal. „Mi pedig azon vagyunk, hogy a Szentföldre jövő zarándokaink térképén ott legyen Miliya” – tette hozzá.
Az emlékmű leleplezése és megáldása előtt egy Magyarországról érkezett zarándokcsoport és a helyi keresztény–arab hívők közös szentmisén vettek részt, amit Josef Matta, Galilea melkita (görög katolikus) püspöke együtt vezetett Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus metropolitával, arabul–magyarul. Az eseményen részt vett Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Hóvári János volt tel-avivi és Jungbert Béla volt rámalláhi, valamint Benkő Levente jelenlegi tel-avivi nagykövet.
Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban