Sok évvel ezelőtt kinti barátaink megajándékoztak egy állítólag rendkívüli növénnyel. Hogy miben állt rendkívülisége, ők maguk sem tudták, de ha mondják, hát jó. A kicsi cserépben csak arasznyi zöld látszott, állítsátok be a szoba sarkába, rendesen locsoljátok, a többi magától megy. Nem is foglalkoztunk vele, s a cserimoja (mert így hívják), nőtt, egyre csak nőtt. Mondanám, megbokrosodott, ha a lakás csöndjében növekedő valami képes ilyesmire. Jó lenne tudni, kicsoda-micsoda szerzet, ha már egy fedél alatt lakunk. Hátborzongató történeteket hallani, hogy valaki befogadott valakit, és aztán… Állj le, ne játszd túl magad, manapság, amikor az az életveszély, hogy egyáltalán élsz (Ukrajnában, Irakban, Szíriában, Afrikában, Brüsszelben, Párizsban, Münchenben), tiszta hangulatrombolás ez a való világból kiszakított pánik: hogy a cserimoja nem más, terrorista! Ámbár még ez is kiderülhet, így forrósítom a lehűlő vasat, amint ki is derül, de majd csak később. Addig csupán annyi történik, hogy nő-nődögél, már a harmadik cserepet is kinőtte, dézsába tettük át, de úgy látszik, valamiért nem jó neki a hely. Ághegyen nőtt levelei örökösen kókadtak, és ez jelent valamit. Másik sarokba kívánkozik? Legyen meg az ő akarata, de így sem mutatja az elégedettség legapróbb jelét. Meghívtunk egy tőrőlmetszett agrárszakembert, aki előbb engedélyt kért rá, aztán óvatosan leszakított egy levelet a bokorról, elmorzsolta ujjai között, megszagolgatta, majd azt mondta, soha életében nem hallotta még a nevét sem, de a citrusfélék családjába tartozik. Mit mondjak erre, egy kicsit okosabbak lettünk. A java másnapra maradt. Amúgy állandóan szemetel, és évente legalább kétszer minden levelét egyszerre hullatja el. Meglestem egyszer, könnyedén megrázkódott, mint a kutya, ha légy bosszantja, és a következő pillanatban ott állt pőrén. Néhányszor apró, sárga virágokat nyitott, azok is mind lehulltak. Gyümölcsöt egyszer láttam, de nagyáruházban. Angolos eleganciával cédulázták: chereemoya. Előbb odatettem ágai közé (mintha az övé lenne), nézd csak, profi testvéreid ilyesmiket növelnek, te meg nem akarsz semmit. Még a napi vizet sem érdemled! A gyümölcsöt megettük, néhány napnyi utóérlelés után kanállal vájtuk ki belsejét, én pedig az angol névjegyen felbuzdulva rákerestem, és meg is kaptam. Messziről indult, Kolumbiából, Ecuadorból vagy Peruból, az Andok magasfennsíkjairól, ahol örök a ragyogás és a hűvösség. Gyümölcse finom, fekete magvai viszont halálosan mérgezők, némi szerencsével, de milyen szerencse az, megúszod egy alapos látáskárosodással. Akkor mégiscsak terrorista! Ide hozzánk spanyol vagy olasz, az is lehet, floridai közvetítéssel kerülhetett. Most már azt is tudom, miért oly kedélytelen, mint Ovidius volt a Pontus Euxinus, a Fekete-tenger partján. A cserimoját minden bizonnyal száműzték, vagy száműzetésként éli meg, hogy ide került, akárcsak az ókori latin költő. De mi legyen vele? Lehet, hogy ősszel kiviszem majd az udvarra, és amikor elalszik havak előtti nap, többé fel sem ébred. Mi pedig almát, körtét, szilvát eszünk délutánonként, mint eddig is.

Cserimoja gyümölcse, kettévágva