A grófné kétezer forintja nagyon sok pénz volt. De nagyon kevés ahhoz, hogy egy színház életét biztosítsa. Közönség nélkül, szinte napok alatt elfogyott s a társulatnak két naponkint kellett új darabokat hoznia, hogy valamiképpen föntarthassa magát. A színvonal egyre gyöngült. Halálosan fáradt színészek ágáltak a színpadon és rövidesen az a kis közönség is csalódottan fordult el színházától, amelyik mégis látogatta.
Molnár György azzal búcsúzott el a grófnétól, hogy ha a színház szükségben volna, forduljon hozzá. A színigazgató talán meg is tette volna, a szerelmes férfi nem tudta megtenni.
Könnyű pénzt kérni közcélra egy főrangú’, gazdag urinőtől, nehéz pénzről beszélni a nővel, aki rajongva tekint a férfire, félistent lát benne és alázatosan nyújtja csókra a száját.
De más baj is volt. Molnár György házasember. A grófné elvált asszony.
Bent a színház épületében is felforrt a hangulat.
Molnár György feleségét szerették a színészek.
Bármennyire is Molnár György elhagyott felesége oldalán állottak, ettől a mágnásasszonytól függött, hogy fennmaradhat-e Budán a magyar színház, vagy megsemmisül.
Szánalommal nézték vergődését. Takács Ádám maga is azon gondolkozott, hogy kilép a színház kötelékéből.
De most többről volt szó, nem tette meg.
— Egyetlen kötelességünk, — mondta a társulat tagjainak, — hogy Budán megmentsük a magyar színházat. A grófné a színház mentőangyala lehet.
Takács Ádám Molnár György háta mögött a grófnéhoz fordult, hogy a színházat megmentse.
A társulat tagjainak fényképeit albumba gyűjtötte, maga vitte el és adta át egy küldöttség élén újévi ajándékul a grófnénak.
Batthyányné átvette az albumot, meghallgatta Takács Ádámot, azután újabb kétezer forintot nyújtott át a színház céljaira.
— Kérem, hirdessék ki — mondotta, — Hogy a budai magyar színház céljaira Batthyány grófné a budai Népszínházban színpadra lép.

(Folytatjuk)