…A hír izgalomba hozta Pest-Budát. A Közönség érdeklődése egyszerre a budai Népszínház felé fordult. Az újságok nagy cikkekben hozták a szenzációt.
— Én örültem e diadalnak, kedves pályám érdekében, — írta Takács Ádám Dobsa Lajosnak, Az elnyomatás kora nagynevű publicistájának.
— Örültem, mert pályám mindeddig nem tudta lerázni az előítélet bilincseit. A legközönségesebb polgár is meggyalázva látta családját, ha leánya színészt mert szeretni. Tettetésre, játékra magyarázták a legnemesebb jellemvonást is, ha az színészből sugárzott ki. Hány, fitymáló orr fintorgatása enyésztetik el, hogy most egy grófné lép a színpadra’! Abban reménykedem, hogy ezentúl már a műveltebb családok gyerekei sem fognak a színészi pályáktól visszariadni, ezentúl művelt és jó társaságba tartozó hölgyek és ifjak is kevésbé fognak tartózkodni- a színészettől.
Takács Ádám és vele együtt a többi színész is, úgy érezték, hogy ez a fellépés új korszakot nyit a magyar színészet előtt és az a szikra, amelyik az új korszak fáklyáját meggyújtja, a budai Népszínházból pattan majd ki.
De nemcsak a színészek gondolkodtak így. A hírnek olyan hatása volt, hogy Deák Ferenc maga fogta meg unokahúgának, vindornyalaki és vindornyafaki, hertelendi Hertelendy-Pajor
Emíliának a kezét, és vezette a színtanodába, beiratkozni, ahová szülei eddig nem engedték.
De nem így az arisztokrácia. A Nemzeti Kaszinóban felforrt a hangulat.
— Ez tűrhetetlen!
— Grófné nem állhat be komédiásnak!
—- Akkor sem, Ha elvált az urától !
Az arisztokrácia mindent elkövetett, hogy Batthyányné tervét meg ne valósíthassa. Gúnnyal és fenyegetőzéssel kezdődött az akció. Hasztalannak bizonyult, annál is inkább, mert a szerelmes asszony tervét most már minden lelkesedésével támogatta szerelmese, Molnár György is, aki tehetséget látott benne.
Végül is az arisztokrácia magához a császárhoz fordult. Küldöttség sietett a Burgba Ferenc Józsefhez. És Ferenc József az oldalukra állott.

(Folytatjuk)